Trianonon Túli Települések

Eperjes, a Tarca-parti Athén

Eperjes városa napjainkban Szlovákia keleti felében, a Kassai-medence északi részén, a települést átszelő Tarca folyó partján fekszik. A hagyomány szerint 1132-ben alapított település a történelme során évszázadokon keresztül a magyar protestantizmus és művelődés egyik fellegvárának számított. Az 1667-ben megnyíló evangélikus kollégiuma sokáig a Magyar Királyság egyetlen evangélikus felsőoktatási intézménye volt, a kezdetektől hazánk egyik legjelentősebb szellemi központja, amelynek padsoraiból a honi politikai, katonai és kulturális élet szereplőinek sora került ki.

Zimony, a Magyar Királyság déli határa

Budapestről Belgrád felé haladva, az út utolsó szakaszán, ma már a szerb főváros területén, ha a Duna-parti főúton délnek tartunk, a figyelmes szemlélő egy park közepén öt stilizált oszlopra lehet figyelmes, ami egy díszes, klasszicista jellegű bejáratra emlékeztet. Az emlékmű nem egy posztmodern alkotás, hanem a valaha itt állt zimonyi pályaudvar mementója. Ugyanis 1918-ig a Budapestről érkező belföldi vonatok többsége csak idáig, azaz az országhatár előtti utolsó állomásig közlekedett, hiszen utána már csak a Száva, majd pedig Szerbia következett –a legendás Orient Expressz persze átdübörgött a hídon, és délnek folytatta útját, Isztambul felé. Mi azonban megállunk a Szávánál, és a Magyar Királyság ősi déli határvárosát vesszük közelebbről is szemügyre.

Szamosújvár, az örmény metropolisz

Szamosújvár a Kis-Szamos völgyében, Kolozsvártól hozzávetőlegesen 40 kilométernyire északkeletre fekszik. A település az erdélyi örménység fellegvára, illetve a romániai örmény katolikus ordináriátus székhelye. A városban a 18. század második felétől működik a történelmi Magyarország, majd pedig Románia egyik leghírhedtebb büntetés-végrehajtási intézete. Falai között raboskodott egykor a legendás haramiavezér, Rózsa Sándor, majd ide került Bukarest politikai foglyainak egy része, többek között Bodor Ádám Kossuth-díjas író is.

Verecke – A Kárpát-medence szívébe vezető „híres út”

Kis túlzással nincs olyan magyar ember a földkerekségen, akinek a Verecke szó hallatán ne dobbanna meg az átlagosnál kissé erősebben a szíve. A Matl Péter munkácsi szobrászművész által tervezett honfoglalási emlékmű mellett állva, végigtekintve a tájon pedig talán tényleg nincs senki, aki ne érezné át a magyarságát. A legtöbben a nevezetes hágót Árpád vezérrel kötik össze – helyesen, ugyanakkor a hágónak ennél sokkal többször volt komoly szerepe a magyar történelemben. Így egy több mint ezeregyszáz éves kalandra hívjuk az érdeklődőket, a hágó történetének megismerésére. Akiben pedig sikerül felkelteni az érdeklődést, annak tényleg érdemes előbb vagy utóbb személyesen is ellátogatni Vereckére!

Szilágyság – A „hepehupás, vén vidék”

Ma a Szilágyságon gyakran csak átutaznak a Magyarországról Erdélybe vagy Erdélyből Magyarországra igyekvők. Turistaként azonban érdemes több időt szánni a hepehupás, vén Szilágyságra. Erdélynél visszafogottabb vidék, de tartogat szépségeket, és jellegzetes tája a Kárpát-medencének. A tájegységet hatvan település alkotja, és több tájra oszlik. Nevezetes települései közül kiemelhetjük a Wesselényi-kastélynak is otthont adó Zsibót és Zilahot.

Aknaszlatina – A máramarosi sóbányászat fellegvára

Bizonyára kevesen tudják, hogy ha like-vadász képet szeretnénk készíteni magunkról, amelyen a sós vízen mozdulatlanul fekve újságot olvasunk, nem kell a Holt-tengerig utaznunk több mint 2000 kilométert. Elég a Kárpát-medencében maradnunk, ugyanis itt is találhatunk hasonlóan sós tavakat – igaz, jelenleg egy időzónával ehhez is arrébb kell kirándulnunk, hiszen az ominózus állóvizek Kárpátalján, azon belül is Aknaszlatinán találhatók. Ez a turisztikai vonzerő már önmagában is indokolná, hogy kiemelten foglalkozzunk vele, de ha hozzátesszük, hogy a település annak ellenére, hogy Ukrajnában van, román-magyar többségű, valamint hogy egyes részeit épp a korábbi évszázadok sóbányászata miatt ökológiai katasztrófa (beszakadás) fenyegeti, ráadásul még a trianoni békediktátum torzító hatásait is közvetlenül tanulmányozhatjuk, nyugodtan nevezhetjük kihagyhatatlan helyszínnek. Szlatina esetében nem nagy csatákat, híres történelmi személyiségeket vagy komoly politikai eseményeket tekintünk át, hanem a sóbányászat sok évszázados hatásait, némi trianoni traumával súlyosbított, kevésbé ismert település mindennapjait.

Nagyszeben – Az erdélyi szászok „fővárosa”

A Déli-Kárpátok vonulatának közelében, a Szeben patak partján fekszik Nagyszeben városa, amely napjainkban a romániai Szeben megye (Județul Sibiu) székhelye. A települést a 12. században a Német-római Birodalomból érkező szász telepesek alapították, és a történelme során mindig is az erdélyi szászság kulturális és gazdasági központjának számított. A városra olykor a királyföldi németség, máskor viszont egész Erdély „fővárosaként” hivatkoztak, főként a 18. században, amikor az Erdélyi Főkormányszék székhelye volt, vagy éppen az 1848–49-es forradalom és szabadságharc leverését követő neoabszolutista rendszer idején, amikor innen irányították az erdélyi koronatartományt. A település alapvető német jellegéből adódóan a magyar népesség sohasem volt itt domináns.

Kerelőszentpál – Báthory István és Bekes Gáspár összecsapásának színhelye

Kerelőszentpál Maros megyében található községközpont, a Székelyföld, a Nyárádmente, a Mezőség, valamint a Küküllő-vidék peremén. 1575. július 8-án itt zajlott a kerelőszentpáli csata, mely Orbán Balázs szerint „Erdély függetlenségét s államiságát biztositá, mely az erdélyi fejedelemségnek lételét szilárd alapokra fekteté”. A település nevezetességei közé tartozik a Kápolnadomb és a Maros partján fekvő egykori Haller-kastély romos épülettömbje. Az utóbbi két évtized gazdasági beruházásai és ipari parkjai egyértelműen a megye egyik gazdasági csomópontjává emelték a települést. Évente augusztus végén kerül megszervezésre a hagyományos dinnyevásár vagy „szentpáli vásár”, amely a falunapokkal kiegészülve régi hagyományokat igyekszik átörökíteni.

Huszt és Máramaros – „Bús düledékek” és egy kettészakított vármegye

Huszt vára, egy vidám temető, az öt koronaváros, csodálatos dombok és hegyek, egy kettéosztott vármegye – ez Máramaros, a történelmi Magyarország egyik legnagyobb közigazgatási egysége.

Segesvár, az erdélyi Nürnberg

A Segesd-patak és a Nagy-Küküllő találkozásánál, a Küküllőmenti-dombvidék magaslatai által szegélyezett völgyben fekszik Segesvár városa, az egykori Nagy-Küküllő vármegye székhelye. A települést a 12. században a Német-római Birodalomból érkező szász telepesek alapították, és történelme során mindvégig a királyföldi németség egyik kulturális és gazdasági központja volt. Festői szépségű környezete miatt a „Küküllő gyöngye” névvel is illetik, míg az egykori külföldi utazók „erdélyi Nürnberg”-ként” is hivatkoztak rá.

Vaskapu – elárasztott múlt

„Egy hegylánc közepén keresztültörve tetejéről talapjáig, négymértföldnyi messzeségben; kétoldalt hatszáz lábtól háromezerig emelkedő magas, egyenes sziklafalak, közepett az óvilág óriás folyama, az Ister: a Duna. A ránehezülő víztömeg törte-e magának e kaput, vagy a föld alatti tűz repeszté kétfelé a hegyláncot? Neptun alkotta-e ezt, vagy Volcán? Vagy ketten együtt? A mű Istené! Ahhoz hasonlót még a mai istenutánzó kor vaskezű emberei sem bírnak alkotni.” Jókai Mór ír ilyen elragadtatással a Vaskapuról Aranyember című regényében. Az erre haladó utazó számára az óriási, áttöréses szurdokvölgy máig lélegzetelállító látvány, ráadásul a története nem kevésbé izgalmas.

A Küküllő mente – Az „ismeretlen föld”

„Kiöntött a Kis-Küküllő, kiöntött a Nagy-Küküllő a rétre, de a rétre. Valamennyi szőke kislányt, valamennyi barna kislányt elvitte, de elvitte. Halássza ki minden legény, halássza ki mindenki a magáét, a magáét. Ne ölelje, ne csókolja, ne szeresse soha senki a másét” – így szól az egyik népszerű népdal. Az abban szereplő két Küküllő mentén magyar és román falvak, egykori szász települések sorakoznak, köztük Dicsőszentmártonnal. A régió boráról, zenéjéről és táncairól híres – no meg Küküllővárról.

Nagyenyed, Az erdélyi művelődés egyik fellegvára

Az országos hírű református kollégiuma révén az erdélyi közművelődés egyik fellegvárának méltán nevezhető Nagyenyed városa Torda és Gyulafehérvár között nagyjából félúton, az Enyed patak és a Maros folyó összefolyásánál fekszik.
Sajnálatos módon azonban a város nemcsak a protestáns iskolakultúra számára referenciaként szolgáló tanintézménye, valamint a környékén termelt kiváló minőségű borok okán válhatott ismertté, hanem azért is, mert 1704-ben a román és örmény martalócokkal kiegészített császári csapatok, 1849-ben pedig a román népfelkelők végeztek szörnyű vérengzést a településen. Az előbbi tragikus eseménynek állított örök érvényű emléket Jókai Mór, A nagyenyedi két fűzfa címet viselő elbeszélésében.

Temesvár, Magyarország egykori „fővárosa”

A történelmi Magyarország utolsó, 1910-es népszámlálása idején az ország hatodik legnépesebb városa Temesvár volt, lakóinak száma meghaladta mindegyik, Romániához csatolt városét, így Nagyváradét és Kolozsvárét is.
Temesvár 1315 és 1323 között otthont adott a tartományurakkal háborúzó Károly Róbert udvartartásának, s ezzel lényegében Magyarország akkori „fővárosának” tekinthető. Történelme során elsőrangú katonai és gazdasági központnak bizonyult. Többször átépített vára igazi stratégiai központ volt, mely számos ostromot kiállt. A dualizmus idején a település a vidéki nagyipari fejlődés egyik fellegvára lett, aminek nyomán méltán érdemelte ki a „magyar Manchester” elnevezést. Az etnikailag sokszínű Bánságban található Temesváron a történelmi Magyarország utolsó, 1910-ben lebonyolított népszámlálása idején a lakossága 40%-a vallotta magát magyar anyanyelvűnek, csak a németség aránya múlta ezt felül.

Nyárádmente, a Marosszék központja

A Nyárádmente Erdélyben, a Székelyföldön, Marosvásárhelytől délkeletre fekvő, magyarok lakta tájegység. Néprajzilag Marosszék központi régiója. Nyugat felől érkezve Nyárádtőnél érjük el a tájegységet, és leginkább az ákosfalvi körforgalomnál lehet letérni a Nyárád völgyébe. A folyó menti tájat Alsó-, Középső- és Felső-Nyárádmentére osztják: része „Szentföld”, „Murokország” és a Bekecsalja is.

Csíkszereda – Csíksomlyó, Az erdélyi katolicizmus fellegvára

A katolikus vallás erdélyi bástyájának számító Csíkszereda a Csíki-medence középső részén, az Olt folyó mentén, a Nagysomlyó-hegy lábánál fekszik. Kezdetben a határvédelmi céllal kialakított gyepűrendszer része volt, idővel azonban a régió meghatározó kereskedelmi és közigazgatási centrumává fejlődött. 1959 óta a város része Csíksomlyó település, ahol minden év pünkösdjén a híres csíksomlyói búcsú, az összmagyarság (egyik) legfontosabb vallási eseménye kerül megrendezésre. Csíkszereda a történelme során mindvégig alapvetően magyar ajkú székelyföldi településnek számított. A történelmi Magyarország utolsó, 1910-ben lebonyolított népszámlálása idején a lakossága 97%-a vallotta magát magyarnak, s ez a szám a legutóbbi, 2011-es romániai népszámlálás adatai szerint is közel 80% volt.

Marosvásárhely, a székelyek fővárosa

Marosvásárhely az Erdélyi-medence központi részén, változatos felszínen fekszik, a Székelyföld peremvidékén, a Mezőség és a Küküllők dombvidéki találkozásánál. A gazdag történelemmel rendelkező településen már őskori nyomai is voltak az emberi tevékenységnek, viszont a város kialakulását a régészek és helytörténészek a 11–13. század körülre datálják, amit azóta összefüggő és máig létező történeti fejlődés követett. A város fejlődését tekintve minden bizonnyal a 19. század utolsó és a 20. század első évtizedei, az ún. „Bernády-korszak” mondható a legmeghatározóbbnak, amelynek eredményei ma is meghatározzák Marosvásárhely központjának térszervezését, sajátos arculatát. A kommunizmus időszakában megváltoztatták a város demográfiai jellegét, a rendszerváltásra „frontvárossá” változtatva Marosvásárhelyt, ahol 1990-ben zajlott le a „fekete márciusként” hivatkozott interetnikus konfliktus. Az egykoron Székely-Vásárhelynek nevezett és sokáig székelyfővárosnak vagy „virágok városának” is tartott település jelenleg is Románia legnagyobb számú magyar lakossággal rendelkező, az összlakosságát tekintve pedig 16. legnagyobb városa.

A Gyimesek – három község két világ határán

A mindössze 1159 méter magas Gyimesi-hágóra (vagyis a Fügés-tetőre) érve az emberen hamar egy másik világba lépés érzete uralkodik el. Gyimes a magyarországi látogatók számára is hívószó: az évente megrendezett tánctábor ropogtatástól (virtusmutogató legénytánc) és gardony (népi ütős hangszer) hangjától lüktető ritmusú, tánctól kigyúlt arcú mulatozókkal teli nyári estéi, a Keleti-Kárpátok lankás lejtői és a völgyben kanyargó Tatros csobogása, egy-egy rejtett, vad völgyecske nyugalma sokak számára személyesen megtapasztalt élmény. De mitől különleges e táj, és mitől érdekesek a lakói?

Torda, a magyar vallásszabadság őrbástyája

Kolozsvártól délkeletre, az Aranyos folyó és a Rákos-patak összefolyásánál található Torda városa, a magyar vallásszabadság őrbástyája. Gazdag történelme során a város az erdélyi települések közül a legtöbb, összesen 127 országgyűlésnek adott otthont. Ezek közül a leghíresebb az 1568-as diéta volt, amikor is a világon elsőként foglalták törvénybe a lelkiismereti, valamint a vallásszabadságot. Torda azonban nemcsak az országgyűlései miatt volt ismert, hanem a sóbányája miatt is, amely évszázadokon át biztos munkát és megélhetést jelentett a helybéli sóbányászoknak.

Gyergyószárhegy, a Lázárok fészke a Szármány alatt

A Gyergyói-medence keleti szegletében található Szárhegy története ezer szállal kapcsolódik a Lázár család múltjához. Erről a szoros kötelékről nem csupán a település román elnevezése – Lăzarea –, hanem számos neves műemlék épület is tanúskodik. Gyergyószárhegy első számú turistalátványosságát napjainkban az előkelő székely família újjáépített kastélya szolgáltatja, de a Lázárok a középkori alapítású katolikus templom csinosításában, valamint a Szármányon álló ferences kolostor felépítésében is döntő szerepet játszottak. A község történetének legfényesebb lapjai az Erdélyi Fejedelemség időszakában íródtak. Az itt élő székelyek nem csupán a török háborúk során tanúsított hősies helytállásukra lehetnek büszkék, hanem például arra is, hogy Bethlen Gábor fejedelem gyermekkorának jelentős részét náluk – a Lázár-kastélyban – töltötte. A magyar jellegét egészen napjainkig megőrző Gyergyószárhegy az 1970-es évek közepétől működő Barátság Alkotótábornak köszönhetően Erdély egyik fontos képzőművészeti központjává vált.

Magyarózd, az ősi hiedelmek faluja

Az egykori Alsó-Fehér vármegye területén található Magyarózd a Pekri család kastélyáról, a hagyományos társadalomszerkezet megőrzéséről és színes hiedelemvilágáról egyaránt nevezetes. A pár száz fős lakossággal rendelkező, döntően ma is magyar falut és környékét képzeletbeli lények hada népesíti be. A róluk szóló történetek, velük kapcsolatos néphiedelmek kiváló alapot szolgáltathatnának a horrorfilmkészítők számára.

Nagyvárad, Szent László városa

A Szent László királyunk által alapított, s ennek nyomán mindmáig „Szent László városaként” emlegetett Nagyvárad napjainkban Románia északnyugati részében, a Sebes-Körös két partján terül el. Több mint kilenc évszázadra visszanyúló gazdag történelme során mindvégig kiemelkedő egyházi, kulturális és gazdasági központnak számított. Igazi fénykora a dualizmus időszaka volt, amikor is komoly vasúti csomóponttá fejlődött, kiemelkedő pénzintézeti szereppel bírt, a szecesszió jegyében pedig olyan mintaszerű városrendezésen ment keresztül, ami a települést Európa egyik legszebb szecessziós városává tette. Rendkívül gazdag irodalmi–művészeti életének köszönhetően ekkoriban érdemelte ki a „Pece-parti Párizs” jelzőt. A történelmi Magyarország utolsó, 1910-ben lebonyolított népszámlálása idején a lakosainak még a 91%-a vallotta magát magyar anyanyelvűnek, viszont a legutolsó, 2011-es romániai népszámlálás adatai szerint ez a szám mindössze 23%-ra apadt.

Déva, Kőmíves Kelemen vára

„Magos Déva várának” históriája, a híres balladában leírt emberáldozatot leszámítva, hasonlít a Kőmíves Kelemenék által emelt erősség történetéhez. A Maros völgyét őrző erődítmény a valóságban is többször romba dőlt és újjáépült a századok során. Miután néhány évvel ezelőtt a turisztikai beruházásoknak köszönhetően ismét megújult, napjainkban Déva legfőbb látványosságának számít. A város ugyanakkor mégsem katonai szempontból igazán jelentős Erdély és Magyarország történetében. Hunyad vármegye székhelyeként a dualizmus korszakában a Maros-völgy egyik fontos közigazgatási és kulturális központjává vált, hidat képezve a Kárpát-medence központja és a székelyföldi magyar tömbterület között.

Csucsa, a Boncza család fészke és Ady lelki menedéke

A Királyhágó szomszédságában fekvő Csucsa neve elsősorban Ady Endre életútjának köszönhetően ismert a széles nyilvánosság számára. A településen található kastélyban született Boncza Berta, más néven „Csinszka”, aki Ady szerelmi költészetének kései múzsája és a neves költő felesége volt. A betegeskedő Ady életének utolsó éveiben sok időt töltött a Boncza család csucsai fészkében, amelyet aztán Octavian Goga író, politikus az első világháború után megvásárolt és átalakított. Az adásvétel és az impériumváltás következtében a kastélyban nem a magyar költő, hanem a román író tiszteletére rendeztek be múzeumot.

Arad, a magyar Golgota

A napjainkban Románia nyugati határszélén, a Partiumban, a Maros folyó partján elterülő Arad városának neve közgondolkodásunkban összeforrott történelemünk egyik legtragikusabb eseményével, az osztrák kormányzat által az 1848–49-es forradalom és szabadságharcban vállalt szerepük miatt kivégzett honvéd főtisztekével. A település évezredes történelme ennél azonban jóval szerteágazóbb és gazdagabb. Noha Arad vármegye székhelye volt, a tatárok, kunok és a törökök dúlásai, valamint az állandó háborúskodás okán a 18. század derekáig nem számított a térség első számú centrumának. Az ezt követő hosszabb békeperiódus ugyanakkor jótékonyan hatott a város fejlődésére, amely az első világháborúig fontos ipari és kulturális központtá nőtte ki magát. Az etnikailag sokszínű régióban elhelyezkedő Aradon a régi Magyarország utolsó, 1910-ben lebonyolított népszámlálása idején még a lakosság 73%-a vallotta magyar anyanyelvűnek magát, ám ez a szám a legutolsó, 2011-es romániai népszámlás adatai szerint mindössze 10%-ra csökkent.

Zágon, Mikes Kelemen szülőfaluja

A Háromszéki-havasok lábánál fekvő Zágon neve a szélesebb közönség számára elsősorban Mikes Kelemennek köszönhetően ismerős, aki – II. Rákóczi Ferenc íródeákjaként, majd kamarásaként – az emigráció évtizedeiben írt fiktív leveleiben tette híressé a települést. Mikes kultusza ugyanakkor csupán egyetlen színárnyalatát adja Zágon múltjának. Színvonalas iskolájának köszönhetően az „Erdély végében” fekvő község a 18. századtól még számos kiemelkedő tudóst és írót adott a székelység számára. A 20. század elején itt nevelkedett Kiss Manyi színésznő. A rendszerváltás után felújított Mikes–Szentkereszty-kúria – Zágon első számú nevezetessége – a fejedelem íródeákja mellett nekik is méltó emléket állít. Ugyancsak a község szülötte Szabó Katalin tornász, aki az 1984-es olimpián, Los Angelesben négy aranyérmet szerzett.

Magyarvista, Cifra Kalotaszeg legcifrább faluja

Magyarvista a Kalotaszeg egy ma is túlnyomóan magyar népességgel rendelkező települése. Különleges látványosság 1280 körül épült román stílusú temploma, amely egy tatárjáráskor feldúlt, Szent István korabeli templom alapjaira épült. A falu a legényes táncáról híres Kalotaszeg egyik legnagyobb táncos egyéniségét adta a világnak. Az 1911-ben született Mátyás István „Mundruc”, ha nem a kommunista Romániában éli érett férfikorát, általános vélemény szerint világhírű táncos lehetett volna.

Raguza, a dalmát város amely a legtovább tartott ki a magyar királyok hűségén

Az Adriai-tenger partján fekvő festői Raguzát nem csupán Horvátországhoz és Itáliához, hanem Magyarországhoz is különleges szálak fűzik. A város késő középkori felemelkedésében meghatározó szerepet játszott, hogy 1358-ban – Nagy Lajos uralkodása idején – elismerte a magyar királyok fennhatóságát. A mohácsi katasztrófáig tartó államjogi kapcsolat emlékét többek között Raguza hagyományos címere is őrzi. A kora újkor évszázadai alatt, egészen a napóleoni háborúk koráig a köztársaság sikeresen lavírozott a függetlenségét fenyegető szomszédok között. Raguza templomai számos magyar ereklyét őriztek: ezek közül a Szent Jobb a leghíresebb.

Deáki, a bencések ezeréves öröksége a Vág völgyében

A honfoglaló magyar törzsek nyári szállásterületén, a nyitrai szlávok szomszédságában, a Vág folyó ágai között található az a terület, ahol az egyházi és gazdasági élet megszervezését 1001. évi alapítólevelében az államalapító szent király a deák nyelven beszélő bencésekre bízta. A Csák Mátéról Mátyusföldnek nevezett történeti táj Pozsony és Nyitra megye határán fekszik. Az itt található Deáki község 11–13. században két ütemben kiépült román kori bazilikája a bencések munkájának, az első magyar összefüggő szövegemléket, a Halotti beszédet és könyörgést tartalmazó szertartáskönyvnek és a korai kereszténység máig ápolt kultuszának köszönhetően vált a magyar nyelvi, szellemi örökség fontos kezdőpontjává és őrhelyévé.

Méra, Cifra Kalotaszeg gyöngyszeme

A népművészetéről, népviseletéről, táncairól és zenéjéről ismert Méra a közép-erdélyi Kalotaszeg egyik leghíresebb települése, mely az utóbbi időben még kultúrdiplomáciai botrányba is keveredett.

Bonchida, az erdélyi Versailles

Hencidától Bonchidáig folyt a sárga lé – szól a népmesék egyik gyakori zárómondata. Mind Hencida, mind Bonchida létező település. Bonchida hírnevét lenyűgöző Bánffy-kastélyának, református templomának, népzenéjének és néptáncainak köszönheti.

Fogaras, az erdélyi fejedelemasszonyok jegyajándéka

Az Olt partján fekvő Fogaras az erdélyi magyarok, románok és németek történelmében egyaránt kiemelkedő jelentőséggel bír. Erős falainak és stratégiailag előnyös pozíciójának köszönhetően a vár kulcsszerepet játszott az Erdély feletti uralomért vívott küzdelmekben, de befolyása időnként a Kárpátokon túl elterülő Havasalföld politikai ügyeire is kiterjedt. Egy évszázadon át Fogaras a szász univerzitás birtokát képezte. A festői szépségű váráról ismert település a dualizmus korszakában kiváló ménesbirtokkal is rendelkezett. A magyar irodalom mesterei közül Mikszáth Kálmán országgyűlési képviselőként, Babits Mihály pedig a főgimnázium tanáraként köthető Fogarashoz.

Bereck, Gábor Áron szülővárosa

Az Ojtozi-szoros kapujában található Bereck története az ezeréves magyar határok védelmének históriájával egyenlő. Veneturné várának romjai ennek a küzdelemnek az első évszázadait szimbolizálják. 1814-ben ezen a településen született Gábor Áron, az 1848–49-es magyar szabadságharc híres ágyúöntő tüzér őrnagya, és a küzdelem végnapjaiban itt találkozott Petőfi Sándor Bem tábornokkal néhány nappal azelőtt, hogy a segesvári csatában hősi halált halt. Bereck mindkét világháborúban véres összecsapások színhelye volt, 1944-ben a Kárpátokat védő Árpád-vonal eddig a településig húzódott.

Válaszút, Wass Albert és Kallós Zoltán szülőfaluja

Válaszútnak, Wass Albert és Kallós Zoltán szülőfalujának komor, biblikus hangvételű neve van – pedig nem valamiféle filozófiai megfontolásokból kapta nevét, hanem azért, mert a Kolozsvárról Désre vezető országútról itt ágazik le az út a Borsa-patak völgyébe. Nevezetességei közé tartozik a Kallós-birtok, amely a Kallós Alapítvány székhelye a Kallós-múzeummal és az itteni magyar szórványkollégiummal; itt tartják nyaranta a nemzetközi mezőségi népzene- és néptánctábort. Kissé lejjebb, átellenben, az út másik oldalán pedig a helyi Bánffy-kastély magasodik, mely ugyan egyáltalán nem olyan jelentős, mint a szomszédos Bonchida monumentális Bánffy-kastélya, de így is rejt érdekességeket.

Parajd, a Sóvidék központja

Annak ellenére, hogy több mint száz esztendő eltelt már az impériumváltás óta, Parajd nevét a köztudatban éppen úgy összekapcsoljuk a sóval, ahogy Kalocsát a paprikával, Makót a vöröshagymával vagy Körmöcbányát az arannyal. A község közel félezer éves történetében meghatározó szerepet játszott ennek az egykor rendkívüli értékkel bíró ásványkincsnek a bányászata, a modern korban pedig Parajd gyógyászati és turisztikai jelentőségét biztosítja a só.

Szatmárnémeti, Kölcsey Ferenc városa

Hosszú és gazdag történelem során Szatmárnémeti mindvégig jelentős gazdasági és egyházi központnak számított. 1711-ben e városban írták alá a Rákóczi-szabadságharcot lezáró szatmári békét, s a települést sokan „Kölcsey Ferenc városának” is nevezik, mivel a Himnusz szerzője a XIX. század első harmadában Szatmár vármegye főjegyzője, illetve országgyűlési követe is volt.

Pétervárad, Jelačić horvát bán szülővárosa

Pétervárad a késő középkor óta a Szerémség, majd a Délvidék legfontosabb katonai központja, a déli végvárrendszer fontos eleme, majd a Habsburg Birodalom déli Határőrvidékének kulcserődítménye volt. A vár – és a város –, amelyet „a Duna Gibraltárjának” is szoktak nevezni, az 1848–49. évi szabadságharc végnapjaiban utolsó előttiként kapitulált a császári seregek előtt.

Trau, IV. Béla „végső mentsvára”

Trau (mai horvát nevén: Trogir) neve napjainkban már elsősorban azoknak cseng ismerősen, akik a nyári vakáció során az Adriai-tenger partján keresnek üdülési lehetőséget. Azt már kevesebben tudják, hogy a dalmáciai település a középkor során évszázadokig a Magyar Királyság részét képezte, és az Árpád-ház életében sorsdöntő jelentőséggel bírt. IV. Béla király és családja a tatárjárás idején Trau várában talált végső menedéket a mongol hordák pusztítása alatt.

Dobsina, félezer éves város a bányák és kohók világában

Dobsina alapítása az 1326-ban a Csetnekyek és a Bajorországból érkezett német telepesek közötti soltész szerződésig nyúlig vissza. A Gömör-Szepesi érchegység réz-, vas, mangán-és kobald ércekben gazdag völgyében a magukat bulénereknek nevező németek a nehezen megközelíthető völgyben hét évtized alatt városi jogot vívtak ki. 1584-ben a füleki szandzsák török serege gyilkolta le vagy ejtette foglyul a menekülni nem tudókat. Másodszor a második világháború végén Himmler parancsára evakuálták a dobsinai németeket, akik közül a hazafelé indulók egy csoportját, más környékbeli németekkel együtt 1945. június 18-án a morvaországi Přerov közelében egy csehszlovák katonai alakulat kivégezte.

Nagyvezekény, az Esterházyak áldozatának emlékhelye

A Bars megyei település a Zsitva völgyében található. A hódoltság másfél évszázadában a Garam, Zsitva és Nyitra völgye állandó ütközőzóna volt a magyar főkapitányságok végvárai és az esztergomi szandzsák portyázó seregei között. Az 1652. augusztus 25-26-án Forgách Ádám, érsekújvári főkapitány által vezetett magyar sereg Vezekény mellett vállalt csatában próbálta megbüntetni a fosztogató török sereget, s kiszabadítani a foglyul ejtett környékbelieket. A lokális ütközet azzal került be a történelembe, hogy a török által bekerített magyar seregben hősi halált halt az Esterházy család négy tagja: Esterházy László nádorfi, pápai főkapitány, Esterházy Ferenc balassagyarmati főkapitány, Esterházy Tamás lévai vicekapitány és Esterházy Gáspár aranysarkantyús lovag.

Krasznahorka, az Andrássyak gömöri fészke

Gömör, Szepes és Torna-Abaúj megyék, a magyar-szlovák nyelv határán, ahol véget ér a Miatyánk és kezdődik az Otčenáš, ott magasodik a rozsnyói völgy felett a felső-magyarországi történelem egyik legismertebb emléke, szimbóluma – a krasznahorkai vár. Túlélve a zivataros századokat, a dél-gömöri mikrokozmosz épített és kulturális öröksége ma mindenkit gazdagíthat, aki azonosulni képes az ott élők múltjával, az Andrássyak által felhalmozott kulturális örökséggel, a túlélés mítoszával. A vár, a váralji galéria, a betléri kastély remek könyv- és képgyűjteményei, az Andrássy-mauzóleum páratlan értékei a tájnak.

Ördöngösfüzes, a különös nevű mezőségi falu

A különös nevű Ördöngösfüzes gyönyörű népzenéje és táncai igen népszerűek a táncházmozgalom berkein belül. A Mezőséghez tartozó falu nevének több magyarázata is van, de tava, temploma és táncosai is híresek.

Szék, az örök magyar sziget

Szék legendás falu: ha nincs Szék, nincs táncházmozgalom. A budapestiek gyakran találkoznak a köztereken piros-feketébe öltözött, fejkendős-szoknyás nénikkel, akik piacoznak vagy épp hatalmas batyukkal battyognak tova: ők a székiek. A településhez számos legenda és történet kötődik. Izgalmas például a „széki gyász” eredete.

Székelyudvarhely, Erdély „legmagyarabb városa”

Székelyudvarhely 90 százalék feletti magyar népességarányával napjainkban Erdély „legmagyarabb városának” számít, amelyet az évszázados román uralom és a 20. század rohamos modernizációja látszólag alig érintett meg. A város ma is őrzi a 19. századi „Küküllő-parti Athén” arculatát, hangulatos városképével, neves iskoláival és pezsgő kulturális életével.

Brassó, Erdély „Coronája”

Brassó valaha a történelmi Magyarország – és benne Erdély – egyik legjelentősebb gazdasági, közigazgatási és kulturális központja volt, ennek ellenére a közvélemény napjainkban már csak egy 20. században kitalált étel és egy nemzetközi vonatjárat kapcsán ismeri a nevét. A következő írás a Kelet kapujának is nevezett város magyar múltját és kulturális örökségét mutatja be.

Close Bitnami banner
Bitnami