A poltavai csata

Gergely naptár szerint 1709. július 8-án zajlott a XII. Károly svéd király (ur. 1697-1718) és Nagy Péter cár (ur. 1682-1725) seregei által vívott poltavai csata, mely az orosz uralkodó győzelmével végződött. Az ütközet döntő módon befolyásolta a nagy északi háború végső kimenetelét, egyúttal Svédország nagyhatalmi pályafutásának végét eredményezte.

1697. április 5-én meghalt XI. Károly svéd király. Fia, XII. Károly 15 évesen lépett trónra. Ellenfelei úgy vélték, hogy itt az alkalom a svéd hatalom visszaszorítására: 1699-ben IV. Frigyes dán király, II. (Erős) Ágost lengyel király (I. Ágost néven szász választófejedelem) valamint I. Péter orosz cár megkötötte a Svédország ellen irányuló preobrazsenszkojei szerződést. A dán uralkodó az egykor dán kézen lévő, dél-svédországi tartományokat szerette volna visszaszerezni, és Holstein-Gottorpot is meg akarta támadni, amelynek fejedelme a svéd király szövetségese és rokona volt. A szász választó azt remélte, hogyha Livóniát Lengyelországhoz csatolja, ezt a lengyelek majd azzal hálálják meg, hogy fiát utódává választják. A cár pedig „kijáratot” szeretett volna nyitni országa számára a Balti-tengerre. 1700-ban megindították hadseregeiket, Svédország azonban távolról sem bizonyult könnyű prédának. Jövedelmeit és hadseregét az előző uralkodó alaposan megnövelte, új uralkodójáról pedig hamarosan kiderült, hogy zseniális hadvezér.

A háború első szakasza a svéd győzelmek jegyében zajlott le. XII. Károly elhagyta Stockholmot (ahová nem is tért többé vissza), az angol és holland flotta segítségével Koppenhága falai előtt termett, és már 1700 augusztusában rákényszeríttette a dánokat a travendali béke aláírására. Ezután Észtország és Ingermanland határához vonult, ahol 1700. november 30-án Narvánál 8430 katonájával elsöprő vereséget mért a mintegy 40 000 fős orosz hadseregre. A háború első évében tehát XII. Károly két ellenfelét már le is győzte, a harmadik pedig, II. (Erős) Ágost Riga sikertelen ostroma után elbátortalanodott, és békét kért. Ha ezt elfogadja, XII. Károly megőrizhette volna a Svéd Birodalmat, ő azonban szeretett háborúzni, és úgy döntött, hogy meg fogja büntetni ellenfeleit. Mivel I. Péter tűnt a gyengébbnek, Ágost ellen fordult, s ezzel időt adott az orosz cárnak a felkészülésre.

XII. Károly 1701-ben Livóniából betört Lengyelországba, hiába közölték vele a lengyel nemesek, hogy Ágost szász választói és nem lengyel királyi minőségében üzent hadat neki. Mind Varsót, mind Krakkót sikerült elfoglalnia, és 1704-ben az ifjú Stanisław Leszczyńskit nyilvánította lengyel királynak I. Szaniszló néven. Mivel Ágost ekkor sem adta fel a harcot, a svéd hadsereg 1706-ban benyomult Szászországba, és XII. Károly saját államában kényszerítette rá Ágostot, hogy az altranstädti békében lemondjon a lengyel trónról. I. Péter ezalatt a Finn-öböl vidékét pusztította, de tartott XII. Károly támadásától, és felajánlotta, hogyha az 1703-ban megalapított Szentpétervárt a kezén hagyják, valamennyi hódítását visszaadja.

XII. Károlynak ekkorra már rendkívüli mértékben megnövekedett a tekintélye. A spanyol örökösödési háborúban harcoló államok azt remélték, hogy az ő oldalukon avatkozik majd bele a nyugat-európai küzdelmekbe, és a Habsburgok ellen harcoló II. Rákóczi Ferenc is közeledni próbált hozzá. XII. Károly azonban jó viszonyt akart fenntartani a Habsburgokkal, és csak arra szólította fel I. József császárt, hogy adjon engedményeket a sziléziai protestánsoknak. Most I. Pétert akarta megbüntetni, ugyanúgy, mint korábban II. Ágostot: leteszi a trónról, Lengyelországnak pedig visszaadja az 1667-es andruszovói békében elvesztett területeket.

Oroszország erőforrásait és a cár erejét lebecsülve XII. Károly 1708-ban több mint negyvenezer svéd katona élén Lengyelországon át benyomult Oroszországba. Az orosz hadsereg a felégetett föld régi taktikáját vetette be ellene, utánpótlási vonalai rendkívül hosszúra nyúltak, Löwenhaupt svéd tábornok 18 ezer fős hadseregét pedig, amely a svéd király után vonult, az oroszok már 1708. október 9-én szétverték Lesznajánál. Az 1708–09-es legendásan kemény telet a svéd katonák a sztyeppen szenvedték végig. XII. Károly úgy döntött, hogy dél felé fordulnak, ahol segítséget kaphatnak Mazepa ukrán hetmantól. Mazepa Ukrajna nagyobb függetlensége érdekében szerette volna kijátszani egymás ellen az orosz és svéd uralkodókat. I. Péter azonban megelőzte őt, az orosz sereg előbb jutott el a kozákokhoz, mint a svéd, és a pánikba esett Mazepa csak párszáz lovassal tudott ez utóbbihoz csatlakozni. Poltavánál 1709. július 8-án (az Oroszországban használatos Julianus-naptár szerint június 27-én) XII. Károly egy demoralizált, rosszul ellátott, tüzérség nélküli, 22 000 fős sereg élén, sebesülten szállt szembe a 42–45 ezres fős, egyesek szerint 102 ágyúval felszerelt orosz hadsereggel. A svéd király veresége után párszáz katonával oszmán területre menekült.

A poltavai csata hatalmas fordulópont volt a nagy északi háború és egész Kelet-Európa történetében. A svéd nagyhatalom egyik napról a másikra megsemmisült, helyét az orosz állam vette át, melynek uralkodója nem csak Ukrajna felett erősíthette meg az ellenőrzést, de immár szemet vetett valamennyi balti tartományra, és kiterjesztette az orosz uralmat Lengyelország fölé is. Leszczyński ugyanis elmenekült, s II. Ágost a cár engedélyével újra elfoglalhatta lengyel trónját. Újjáéledt a svédellenes szövetség is: a dán király Holstein-Gottorpra és más svéd birtokokra támadt.

XII. Károly nem volt hajlandó beismerni vereségét. Az Oszmán Birodalomban maradt, abban reménykedve, hogy egy Oroszország elleni oszmán-svéd szövetség megváltoztathatná a háború kimenetelét. De csalódnia kellett, s 1713 februárjában már több ezres oszmán hadsereg próbálta rávenni a svéd királyt a távozásra. 1714-re végre belátta, hogy nincs értelme tovább oszmán területen maradnia. Két hét alatt átlovagolt Európán (Magyarországot is útba ejtve), és Stralsundból folytatta tartományainak védelmét. Mivel a spanyol örökösödési háború véget ért, a svédellenes szövetséghez új államok csatlakozhattak. I. Frigyes Vilmos porosz király 1713-ban Stettint szállta meg, s 1715-re Hannoverrel együtt hadat üzent Svédországnak. Mivel XII. Károly nem volt hajlandó lemondani a svéd nagyhatalmi státuszról, s az angol jakobitákkal (a száműzött Stuart-trónkövetelő híveivel) való tárgyalásai miatt 1717-re Nagy-Britannia is hadat üzent neki.

XII. Károly megpróbált manőverezni ellenfelei között, de 1718 decemberében Frederiksheld ostrománál halálos lövés érte. Utódai felhagytak mind a háborúval, mind az abszolutizmussal, és a svéd kormány hamarosan valamennyi ellenfelével békét kötött. Svédország másodrendű hatalommá süllyedt, tengerentúli birtokaiból csak Wismar és Nyugat-Pomeránia maradt a kezén. Oroszország viszont felzárkózott a vezető nagyhatalmak sorába, és a Baltikum legerősebb tengeri nagyhatalma lett. A XVIII. században az európai államoknak már vele is számolniuk kellett a diplomáciai manővereik során.