Bárdossy László születése

Tudom, hogy felelősséggel tartozom és megértem, ha a népbíróság levonja felelősségem legvégső konzekvenciáit. De az ellen tiltakozom, hogy bűnösnek minősítsenek. A bűnösség és felelősség két lényegében különböző fogalom. Egyiknek a másikhoz nincsen köze. A bűnösben a szándékosan és tudatosan elkövetett rossz várja a megtorlást; az ország ügyeinek intézésében vállalt felelősség levonása a politikai szükségesség kérdése, amelyet a körülmények és viszonyok szerint kell, illetőleg lehet alkalmazni.

(Részlet Bárdossy László utolsó szó jogán elmondott beszédének tervezetéből,1945. november 2.) 

1890. december 10-én, Szombathelyen született Bárdossy László magyar diplomata, 1941. április 3. és 1942. március 7-i közt miniszterelnök, akit Horthy kormányzó Teleki Pál öngyilkossága után nevezett ki a kormány élére. A Bárdossy-kormány április 11-én engedélyezte a délvidéki bevonulást. Június 26-án egy Rahó környéki támadást és  a kassai bombázást követően a kormányzó fegyveres válaszról hozott döntését kormányával elfogadtatta. Másnap, június 27-én ezt a tényt a képviselőházban is bejelentette. Így sodródott bele Magyarország a világháborúba: jóllehet Bárdossy a két világháború közötti “fegyveres semlegesség”  doktrínája jegyében a háborúból való kimaradást tartotta a legjobb megoldásnak, a Szovjetunió ellen indított német támadás napjaiban esélyes sem volt ennek az álláspontnak az érvényesítésére. 

Bárdossy háromgyermekes, jellegzetesen kisnemesi, hivatalnoki családban született.  Édesapja, Bárdossy Jenő szombathelyi ügyvéd, majd miniszteri tanácsos, később Sáros vármegye főispánja volt. Édesanyja, Zarka Gizella is kisnemesi családból származott. Középiskoláit Eperjesen és Budapesten végezte. Budapesten, Berlinben és Párizsban jogot tanult. Hivatalnoki pályáját 1912-ben a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumban segédfogalmazóként kezdte: 1918-ban miniszteri segédtitkári, 1921-ben pedig miniszteri titkári kinevezést kapott. A rendkívül művelt, németül, franciául és angolul kiválóan beszélő Bárdossyt 1922-ben a Dísz téren létrehozott Magyar Külügyminisztérium sajtóosztályának helyettes vezetőjévé nevezték ki. Két év múlva osztályvezető, 1926-ban miniszteri osztálytanácsosi kinevezést kapott. 1930-ban pedig a londoni követség tanácsosa lett. 1934-1941 között pedig bukaresti követként dolgozott, ahol Kánya Kálmán külügyminiszter megbízásából egyre fontosabb szerepet játszott a magyar-román konfliktusok kezelésében, illetve a magyar diplomáciának az 1938. októberi bledi egyezményhez vezető kisantant tárgyalásaiban.  

Nem véletlen, hogy ezekben az években már egyre gyakrabban említették a külügyi tárca várományosai között. Végül 1941 februárjában örökölte meg az elhunyt Csáky István külügyminiszteri székét, április 4-én pedig a külpolitikai helyzet reménytelensége elől öngyilkosságba menekülő Teleki Pál miniszterelnök helyébe lépett. 

Horthy Miklós ebben a rendkívül nehéz időszakban bízta meg Bárdossyt a kormányzással, hiszen Teleki végzetes tettével az öngyilkosság indítéka, a Jugoszlávia elleni német támadással, majd a délszláv állam feldarabolásával kapcsolatos magyar dilemma nem szűnt meg. Berlin a tengelyhatalmak ellen lázadó Belgrád megbüntetésében igyekezett kierőszakolni a magyar állam aktív részvételét, ami – London figyelmeztetését követően – akár a szövetségesek hadüzenetével is járhatott volna. A kockázat tehát jelentős volt, a revízió logikája alapján Bárdossy és a kormány mégsem merte megkísérelni a német kérés elutasítását.  

A magyar kormány és a vezérkar a végsőkig késleltette a támadást, s így meg tudta várna, amíg az usztasák április 10-én kikiáltották az önálló Horvátországot, s így a jugoszláv állam de facto megszűnt létezni. Ez átmenetileg lehetővé tette, hogy Budapest elhárítsa a magyar-jugoszláv örök barátsági szerződés felrúgása miatti bírálatokat. Bárdossyék számítása elvben bevált: az 1941. április 11-i bevonulás nem váltott ki hadüzenetet, és Magyarország számára újabb revíziós sikereket biztosított. Bácska mellett a Baranya-háromszög és a Muravidék került vissza: a 11,6 ezer km² visszaszerzett terület 1,145 millió lakosából azonban mindössze 300 ezer volt a magyar. 1941-42 telén a magyar alakulatok ellen szerb csetnik- és partizáncsoportok fegyveres akciókat kezdeményeztek. A válaszlépésként elrendelt magyar razzia pedig gyakran önhatalmú vérengzésekhez vezetett, ami a “hideg napok” idején különösen Újvidéken és környékén sok ezer ártatlan szerb, zsidó civil áldozat életét követelte.  

Időközben Magyarország belesodródott a Harmadik Birodalom által 1941. június 22-én a Szovjetunió ellen indított háborúba. Bárdossy, aki eredetileg a háborúból való kimaradás híve volt, gyakorlatilag magára maradt az utóbb tragikusnak bizonyult döntés idején. A Werth Henrik által vezetett vezérkar ugyanis egyértelműen Berlin támogatásának megtartását tekintette fontosnak, ami nélkül nem láttak lehetőséget a további revíziós sikerekre. Ezt a felfogást 1941 nyarán már maga a kormányzó is osztotta. 

Bárdossy  hibázott akkor, amikor június végén eltitkolta a kormányzó és az országgyűlés előtt Molotov barátságos hangvételű üzenetét (ebben a külügyi népbiztos elismerte a magyar revíziós eredményeket, és semlegességet kért Magyarországtól). Ezzel és Kristóffy moszkvai magyar követ hasonló jelzéseinek a figyelmen kívül hagyásával nem maradt semmilyen érve a Szovjetunió elleni háborúból való kimaradás mellett.   

A háborúba lépés mellett a végső lökést ugyanakkor mégsem a kormányfő elbizonytalanodása, hanem a máig felderítetlen június 26-i Rahó környéki repülős támadás, illetve a kassai bombázás híre jelentette. A hivatalos katonai jelentések mindkét esetben szovjet támadásról szóltak, amit máig nem sikerült egyértelműen tisztázni és bizonyítani.  Werth elsőként Horthy Miklóst tájékoztatta. Ezt követően a kormányzó a miniszterelnökkel közölte döntését, hogy a támadásra feltétlenül fegyveres választ kívánt elrendelni, merthogy szerinte a támadással az ország hadiállapotba került.  Bárdossy László azonnal összehívta a kormányt. A kormányülésen gyakorlatilag elfogadtatta a kormányzó döntését, amelyet   másnap, június 27-én a képviselőházban is bejelentett. Magyarország “az ismételt támadás miatt a Szovjetunióval hadiállapotban levőnek tekinti magát”. A kormányzói döntés törvény szerint kötelező előzetes parlamenti jóváhagyása helyett csak Bárdossy utólagos bejelentésére került sor. A hadiállapot beálltának június 27-i bejelentése után a képviselőknek egy hónappal később, július 25-én volt módjuk a miniszterelnök hivatalos átiratába betekinteni. A képviselőház ezen a napon elnapolta üléseit, így üléseit, így forma szerint csak október 23-án adta meg a hozzájárulását a kormányzói döntéshez. 

Mindenesetre a hadiállapot  beálltáról a kassai bombázás napján hozott kormányzói döntés a gyakorlatban már másnap életbe lépett.  A rahói és kassai támadásokra ugyanis június 27-én a hajnali órákban a magyar légierő válaszként támadást intézett a Szovjetunió ellen: a galíciai ukrán lakosságú Sztaniszlav város (1962 óta Ivano-Frankivszk) és környéke volt a magyar támadás célja. Ugyanezen a napon – szintén Bárdossy parlamenti bejelentését megelőzően – a Kárpát-csoport első zászlóaljai is átlépték a magyar-szovjet államhatárt. A hadiállapot június 27-i első napján Szombathelyi Ferenc altábornagy a következő parancsot adta ki: „A határról visszavonuló ellenséget követni kell. A hadtest a Felső-Tisza völgyében egy erősebb csapatot von össze. Addig is míg a felvonuló gyorshadtest beérkezik, a jelenleg rendelkezésre álló erőkkel követi az ellenséget." A Szovjetunió elleni magyar támadás kezdeteiről készült tanulmányában Andaházy Szeghy Viktor ezt írta: “Tűzharcban megfutamítottak egy kisebb szovjet utóvédet. A harcban két magyar katona hősi halált halt. A keleti hadjárat első halottai így e zászlóalj katonái, Tóvizi Sándor őrvezető és Torzsás József honvéd voltak.” A Kárpát-csoport alakulatai csak Kijev eleste után, novemberben adták át helyüket  a magyar megszálló katonai alakulatoknak. 

Miután a magyar haderő a brit felszólítás ellenére december elejéig sem vonult vissza a Szovjetunió területéről, december 7-én Nagy-Britannia hadat üzent Magyarországnak. Bárdossy 1941. december 11-én, rendkívüli minisztertanácsi ülésen bejelentette, hogy az Amerikai Egyesült Államokkal szemben is szükséges lépéseket tenni. A kormány tagjainak javaslatára olyan szöveg készült, amely nem mondta ki a hadüzenetet, de  értelmezhető volt úgy is. Bárdossy másnap átadta a kétértelmű jegyzéket Herbert Claiborne Pell, budapesti amerikai követnek. December 13-án azután német és olasz nyomásra Bárdossy előbb szóban, majd újabb jegyzékben közölte a követtel, hogy mégis a hadiállapotról van szó: a magyar kormány „az USA, másfelől a Német Birodalom, Olaszország és Japán között fennálló háborús állapotot Magyarországgal szemben is fennállónak tekinti." A miniszterelnök a Szovjetunióval szembeni hadiállapot ügyéhez hasonlóan ebben az esetben is súlyos hibákat követett el: a kormányülésen kialakult elképzelés alapján “önhatalmúlag gyakorolta a kormány és a Kormányzó jogkörét, továbbá elmulasztotta az országgyűlés előzetes hozzájárulásának kikérését.”

Bárdossy László rövid miniszterelnöksége alatt tehát a németbarát politika teljesen kiszorította a Teleki-féle fegyveres semlegességet. Magyarország visszavonhatatlanul elkötelezte magát a hitleri Németország mellett. Ez a döntés pedig úgy a bel-, mint a külpolitikában súlyos  következményekkel járt. A megváltozott körülmények nagy szerepet játszottak az 1941/XV. törvénycikk, vagyis a harmadik zsidótörvény elfogadásában; miután faji alapon határozta meg a zsidóságot, és – „fajgyalázás” címén – megtiltotta a házasságot, valamint a szexuális kapcsolatot is zsidók és nem zsidók között. A Bárdossy-kormány németbarát politikai kurzusának másik fontos következménye a tragikus sorsú 2. magyar hadsereg felállítása, majd a Szovjetunióba történő kiszállítása volt. Mindazonáltal a tengelyhatalmak oroszországi vereségének első jelei már az 1941-42-es év fordulóján, a Barbarossa-terv kudarcával megmutatkoztak, ami a németek mellett túlzottan  elkötelezett Bárdossy helyzetét is megingatta. Bár úgy tartják, a miniszterelnök március 7-i leváltásának legfőbb oka abból adódott, hogy ellenezte Horthy István kormányzóhelyettesi kinevezését, feltételezhetően a kormányzó által is szükségesnek tartott irányváltás, és az arra alkalmasnak tűnő Kállay Miklós politikai irányultsága is szerepet játszott abban, hogy Bárdossynak 1942 tavaszán  távoznia kellett a hatalomból. 

A bukás után az egykori miniszterelnök megmaradt politikai nézetei mellett, és 1943-tól az Egyesült Keresztény Nemzeti Liga elnöke lett, 1944 októberétől pedig előkelő pozícióban vett részt a Törvényhozók Nemzeti Szövetségének munkájában. Bárdossy László 1945 elején távozott nyugatra, és áprilisban ugyan sikerült vízumot szereznie Svájcba, május elején visszatoloncolták őt Németországba. A politikus az amerikai hadsereg fogságába került, mely a népbíróság kérésére ősszel kiadta Magyarországnak a háborús bűnökkel vádolt miniszterelnököt. Bárdossy ügyét október 19-től november 3-ig tárgyalták Budapesten, ez idő alatt pedig az egykori politikus műveltségével és intellektusával gyakorta ejtette zavarba a Major Ákos vezette bíróságot, amely végül bűnösnek találta a volt miniszterelnököt az ellene felhozott vádakban. Kötél általi halálra ítélték, amit a végrehajtás előtt egy nappal, 1946. január 9-én golyó általi kivégzésre enyhítettek. Bárdossy László személyének – és perének – megítélése ma is gyakran vitákat gerjeszt. Tény, hogy a perben maga is vállalta a felelősséget az általa meghozott döntésekért, de nem tartotta magát (háborús) bűnösnek.