Alekszej Grigorjevics Sztahanov születése

„A sztahanovista mozgalom új módszer szerinti munkaszervezést, racionalizált technikai eljárásokat és helyes munkamegosztást jelent; felszabadítja a képzett dolgozókat a rutinfeladatok terhe alól, tökéletesíti a munkahelyeket, gyors növekedést eredményez a termelésben, és biztosítja a munkások fizetésének jelentős mértékű emelkedését.”
(Az SZKP KB 1935. decemberi határozatából)

1906. január 3-án született Alekszej Grigorjevics Sztahanov, a világ legismertebb bányásza, aki kiemelkedő teljesítményének – és a sztálini propagandának – köszönhetően valóságos idollá és példaképpé vált a Szovjetunióban, illetőleg a hidegháborús szocialista blokk országaiban.

A férfi, akinek neve a 20. század harmincas éveiben az emberfeletti munkateljesítmény szinonimájává vált, a nyugat-oroszországi Orjol közelében fekvő Lugovaja falucskában látta meg a napvilágot. Sztahanov egy szegény parasztcsalád gyermeke volt, így meglehetősen gyér oktatásban részesült, és korán arra kényszerült, hogy mezőgazdasági idénymunkákkal biztosítsa saját megélhetését. Mindazonáltal a fiatalember ki akart törni a vidéki nyomorból, ezért 21 esztendősen – a magasabb bér reményében – úgy döntött, hogy a Donyec-medence egyik szénbányájában, Kadiivka városa mellett vállal állást.

Sztahanov az évek alatt légkalapács-kezelővé lépett elő az egyik tárnában, majd az 1935. augusztus 31-i műszak során óriási lépést tett a világhír felé. A jelentés szerint a férfi ezen a napon – alig hat óra alatt – összesen 102 tonna szenet bányászott ki, ami azt jelenti, hogy a tizennégyszeresét teljesítette az előírt normának. Sztahanov nem sokkal később, szeptember 19-én, 227 tonnával korábbi rekordját is messze felülmúlta, aminek eredményeként a szovjet sajtó hamarosan hőst kreált belőle, sőt, 1935 decemberében a Time magazin címlapjára is felkerült. Az ukrajnai bányász emberfeletti teljesítménye nyomán a Szovjetunióban nagyszabású kampány bontakozott ki, amelynek az volt a célja, hogy versengésre ösztönözze az üzemeket és az ott dolgozó munkásokat.

A következő hónapokban a sajtóban egyre-másra jelentek meg olyan tudósítások, amelyek a különféle iparágakban születő kiemelkedő teljesítményekről adtak hírt. 1936 februárjában például egy bizonyos Nikita Izotov 607 tonna szénnel Sztahanov rekordját is sokszorosan felülmúlta, ennek ellenére az élmunkások mozgalma az utóbbi bányászról kapta a nevét. 1935 novemberében, Moszkvában már meg is tartották az első „sztahanovista” kongresszust, amelynek határozatai nyomán számos speciális versenyformát hirdettek – ilyen volt például a tisztasági, vagy a munkamódszer-átadási mozgalom –, élmunkásbrigádokat szerveztek, és 5, 10, illetőleg 30 napig tartó munkaversenyeket indítottak a különböző üzemekben.

A kibontakozó kampány természetesen Sztahanov életében is gyökeres változásokat eredményezett. A férfi, akinek legnagyobb álma korábban egy saját ló volt, többszobás, bútorozott lakást kapott, 1936-ban felvételt nyert a kommunista pártba, és ugyanezen évtől a moszkvai Ipari Akadémián tanulhatott. Az egykori ukrajnai bányamunkást ezután kinevezték egy kazahsztáni létesítmény igazgatójává, majd 1943-tól másfél évtizeden keresztül a Széntermelési Minisztérium tanácsadójaként alkalmazták. Az ötvenes évek második felétől Sztahanov magas beosztásban – igazgatóhelyettesként, főmérnökként – több bányavállalat irányításában is részt vett, a moszkvai vezetés pedig minden időben a tenyerén hordozta őt. Az évtizedek során a Lenin-rendet, a Munka Vörös Zászló Érdemrendjét és a Szocialista Munka Hőse kitüntetést is elnyerte, illetőleg képviselői helyet kapott a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsában.

A világhírű férfi 1977-ben hunyt el, de a szocialista tömb országaiban is hódító sztahanovista mozgalommal, a bányászok napjával – amely a szovjet pártvezetés utasítása nyomán augusztus utolsó vasárnapjára esett, és az élmunkás 1935. augusztus 31-i teljesítményét volt hivatott felidézni –, illetőleg Kadiivka város Sztahanovra való átkeresztelésével (a város neve ma is Sztahanov) halála után is fenntartották kultuszát.

Az ukrajnai bányász pályafutása és az 1935 őszén kezdődő erőteljes propaganda láttán felmerül a kérdés, hogy miért éppen Alekszej Grigorjevics Sztahanov lett a Szovjetunió első számú élmunkása, akiből a sztálini propaganda hírességet és példaképet kreált. Vajon saját teljesítményének köszönhette az életében bekövetkező fordulatot? Valóban képes volt az elvárt norma sokszorosát produkálni?

Kételyek természetesen már a kortársakban is megfogalmazódtak, a gorbacsovi éra pedig jelentős mértékben le is rombolta a néhai élmunkás mítoszát. Többek között fény derült arra, hogy a sajtóban szenzációt keltő termelési eredményeket Sztahanov két-három másik vájár segítségével érte el, a dicsőséget azonban egyedül vele arattatták le. A kitermelés eredményességét ezenfelül a legmodernebb technológiák és munkamódszerek alkalmazása is fokozta, vagyis a lugovajai bányász személyes képességei minimális szerepet játszottak abban, hogy a propaganda nyomán neve valóságos fogalommá vált.

A Sztahanovot övező mítosz tehát egy gondosan kidolgozott terv eredményeként született meg. Nem véletlen, hogy a „sztahanovista” ideál szervesen illeszkedett Sztálin gazdaságpolitikai elképzeléseihez, amelyek lényege a második ötéves tervben ütemezett ipari fejlesztések felgyorsítása volt. Ezzel együtt a sztahanovisták társadalmi szerepe messze túlnyúlt a tárnákban, a földeken, vagy a gyártósor mellett végzett munkán: amint az Sztahanov pályafutása esetében is kitűnik, e férfiak és nők népszerűségét a pártállam a politikában igyekezett kamatoztatni, sőt, a művészetben is helyet biztosított számukra.

Alekszej Grigorjevics Sztahanovot tehát végső soron olyannyira nehéz elválasztanunk a sztahanovista mozgalomtól, hogy az ukrajnai bányász élete, személyes sorsa háttérbe szorul a Szovjetunió gazdasági folyamataihoz képest. A világhírű élmunkás valójában csak eszköz volt a moszkvai vezetés kezében, akit az ipari termelés fokozására, illetőleg – egy új ideáltípus és értékrend megalkotásával – a társadalom átalakítására igyekeztek felhasználni. Noha a Sztahanov nevével folytatott kampány eredményeként a második ötéves terv idején az ipari termelés mértéke az első ötéves tervhez képest tovább növekedett, ugyanakkor ahhoz százmillió sztahanovista is kevés lett volna, hogy a szovjet gazdasági rendszer alapvető hibáit ki lehessen küszöbölni.