Nixon bejelenti a Fehér Ház hangfelvételeinek átadását

1974. április 29-én jelentette be Richard Nixon amerikai elnök, hogy hajlandó átadni az FBI számára azokat a hangfelvételeket, amelyek a Fehér Házban zajló beszélgetéseket rögzítették, és segíthették a nyomozást az ún. Watergate-ügyben. 

A lehallgatási botrány kirobbanása 1972. június 17-ig vezethető vissza, amikor öt férfit tetten ért a Watergate-komplexum biztonsági szolgálata, amint lehallgatókészülékeket próbáltak elhelyezni az épületben. A Watergate épületkomplexum a Demokrata Párt főhadiszállása is volt az 1972-es elnökválasztási kampány során, de az ügy kezdeti szakaszában az ügyészség nem vont párhuzamot a betörés és az újraválasztásra készülő Nixon elnök között. Az öt letartóztatott férfi tárgyalása 1973 januárjában kezdődött. Egyikük, James W. McCord elektrotechnikai szakértő azonban márciusban levelet írt a pert vezető John J. Sirica bírónak, amelyben azt állította, hogy befolyásos politikusok – köztük John Mitchell – kényszerítő erejének engedett vallomásaival.

Mivel a bíróság már korábban felfedezte, hogy az öt férfi valamilyen módon kötődik a John Mitchell tábornok vezette Nixon újraválasztásáért létrehozott alapítványhoz (Committee for the Re-election of the President), kitört a politikai botrány. Ezen felül Bob Woodward és Carl Bernstein, a The Washington Post két riportere 1972 októberétől tényfeltáró cikkeket tett közzé, amelyekben titokzatos, Mély Torok nevű informátorukra támaszkodva azt állították, hogy a Watergate-ben elkövetett két betörést titkosszolgálati módszerekkel hajtották végre, azzal a céllal, hogy információt gyűjtsenek Nixon demokrata kihívóiról.

Az azonosságát egészen 2005-ig sikeresen elrejtő William Mark Felt FBI-ügynök titkos találkákon sorra szállította a terhelő bizonyítékokat Woodwardéknak, egyértelművé téve, hogy a bűncselekményről nem csak a CIA, de a Fehér Ház is tudott, esetleg részt is vett benne. Nyilvánvalóvá vált, hogy az ügyben érintett öt férfi ezer szállal kapcsolódott a John Mitchell vezette kampányalapítványhoz, amely hosszú hónapokon át finanszírozta utazásaikat, szállásukat, több tízezer dollárt utalva a vádlottak folyószámlájára. 1973 februárjában a szenátus felállított egy vizsgálóbizottságot, mely Sam J. Ervin elnökletével lemondásra kényszerítette és bíróság elé állította H. R. Haldemant és John Ehrlichmant, Nixon két befolyásos emberét, John Dean tanácsost pedig koronatanúként használta fel az elnök elleni vizsgálatban.

A hangfelvételek kérdése egy 1973 júliusában zajló meghallgatáson merült fel, miután Alexander Butterfield, az elnök helyettes asszisztense közölte, hogy a Fehér Ház fontosabb termei folyamatosan megfigyelés alatt állnak. A bizottság ezután kérte Nixontól a hangfelvételeket, ám az elnök megtagadta a Fehér Házban lezajlott beszélgetéseket rögzítő magnófelvételek kiszolgáltatását. Az ellene felhozott egyéb vádak hatására végül 1974. április 29-én kénytelen volt teljesíteni a kérést.

Az elnök ekkor még – azzal védekezve, hogy a felvételek állambiztonsági szempontból fontos információt tartalmaznak – csak egy vágott verziót nyújtott át a bizottságnak, majd az 1974 július végi legfelsőbb bírói döntés kényszerének engedelmeskedve adott át minden anyagot. Miután a képviselőház több, a leváltására is okot adó pontban vétkesnek találta az elnököt, bizonyossá vált, hogy a szenátus vád alá fogja helyezni és megindítja a felmentéséhez vezető eljárást (impeachment). A kegyelemdöfést az elnök számára a „füstölgő puskacső” néven emlegetett, 1974. augusztus 5-én bemutatott hangfelvétel jelentette, amely rögzítette, ahogy Nixon és tanácsadói egy FBI-ügynököt próbálnak rábeszélni a Watergate-nyomozás leállítására. Ezzel a Kongresszusban maradék támogatottsága is megszűnt és 1974. augusztus 8-án este televíziós beszédben bejelentette, hogy másnapi hatállyal lemond tisztségéről.

Ügyének elbírálása utódjára, Gerald Ford korábbi alelnökre jutott, aki végül elnöki kegyelemben részesítette egykori felettesét. Richard Nixon volt az első és mind ez idáig az egyetlen amerikai elnök, aki lemondott a hatalomról. A Watergate-botrányról a két oknyomozó újságíró, Woodward és Bernstein, már 1974-ben könyvet jelentetett meg, amely alapján két évvel később Az elnök emberei címmel film is készült.