A turul a történelem viharában - A turul a történelem viharában

A turul a magyar történelem egyik legismertebb, ugyanakkor legtöbb vitát kiváltó szimbóluma. Jelentését az évszázadok során újra és újra átértelmezték, így mára számos történelmi, kulturális és politikai jelentésréteg rakódott rá. Alakja feltűnt a magyar mondákban mint totemisztikus nemzetségi jelkép és a középkori címereken mint hadi szimbólum. A nemzeti öntudat megerősödése idején megjelent az irodalomban, az ezredévi emlékműveken, és a 19. század végére a magyar összetartozás és a magyar nemzeti identitás szimbólumává vált. Az I. világháborúban előbb katonai, majd hősi halotti jelkép lett, a két világháború között pedig szélsőjobboldali politikai mozgalmak jelképrendszerében is feltűnt. A kommunista hatalom tabusítása ellenére a rendszerváltoztatás után ismét megjelent a közéletben, és ma is megtalálható több katonai és nemzetbiztonsági szervezet emblémáján. 

A szimbólum körüli viták megértéséhez nem elegendő csupán egyetlen korszakot vagy jelentést kiemelni: ismernünk kell mindazokat a történeti rétegeket, amelyek az évszázadok során rárakódtak. Talán csak így érthetjük meg, hogy ugyanaz a madár miért jelenthet egyesek számára összetartozást és történelmi folytonosságot, míg mások számára fájdalmas történelmi emlékeket. 

Milyen madár a turul?

A sok bizonytalanság ellenére a szó eredete körül egyetértés uralkodik a tudományos világban; eszerint a török togrulból került át a magyar nyelvbe több más ragadozó madár nevével együtt. Mindezek közül a togrul szó a legritkább, amit valószínűleg a 8–14. században használhattak tényleges madarak megnevezésére is. 

A turul ornitológiai meghatározása már korántsem ilyen egyszerű. Abban a legtöbben egyetértenek, hogy a togrul valamilyen vadászmadár lehetett, de azt nehéz megfejteni, hogy pontosan milyen. A legtöbb keleti – perzsa és török – forrás ritka és nagy becsben tartott vadászmadárként említi, pontos azonosítása azonban máig vitatott. Bár közszóként szinte alig jelenik meg, személynévként a Togrul-Turul mind a keleti világban, mind pedig a magyarok körében népszerű volt.

A turul a középkori krónikákban 

A turulmadár a magyar eredetmondák mitikus állata, és a 13. századra kialakuló krónikás hagyomány szerint Álmos vezér születéséhez kötődik. Annak ellenére, hogy a mondát megörökítő forrásokban nem szerepel a turul szó, a magyar köztudatban a turul jelenik meg az Emese álmát elbeszélő történetben. Álmos anyja, Emese „álmában isteni látomás jelent meg turulmadár képében [forma asturis – egyes fordításokban sólyomforma szerepel], és mintegy reá szállva teherbe ejtette őt. Egyszersmind úgy tetszett neki, hogy méhéből forrás fakad, és ágyékából dicső királyok származnak. (Anonymus: Gesta Hungarorum)

A hagyomány szerint ebből az álommotívumból származik Álmos elnevezése és az Árpád-ház eredetmondája is. A turulhoz hasonló ragadozó madarak igen jellegzetes preheraldikai jelképei az eurázsiai síkságon élő nomád népek hiedelemvilágának. A régészeti leletek – mint a rakamazi hajkorongpár vagy a nagyszentmiklósi kincs – madárábrázolásaiban is sokan a turulmotívumot vélik felismerni. 

A turul szó egyik első írásos feltűnése 1217-re keltezhető, amikor is Turul ispánról olvashatunk, majd az 1280-as évek táján Kézai Simon krónikája „de genere Turul”, azaz „Turul-nemzetség” névvel jelöli az uralkodóházat. A krónika szerint Attilától Árpádon keresztül Gézáig a turul volt a magyarság hadi jelvénye a címerpajzsokon. „Etele király címere, amelyet pajzsán viselt, egy madárhoz hasonlít – magyarul turul a neve [avis habebat, quae Hungarice turul dicitur] –, fején koronával. Ezt a címert a hunok egészen Géza fejedelem idejéig, amíg közösen kormányozták magukat, mindig magukkal hordták a hadban.” (Kézai Simon: Gesta Hunnorum et Hungarorum). Elődeink további turulos ábrázolásairól a 14. század közepi Képes krónika illusztrációiból és szövegéből tájékozódhatunk, ahol az olvasható, hogy az erdélyi magyarok 1321 óta sasos, madaras zászló alatt vonultak hadba.Mindezekkel együtt a késő középkori és a kora újkori magyar nemesi ideológiában a turulos jelkép használata nemigen volt előtérben, csupán néhány személy-, nemzetség- és településnév használata jelezte a hagyomány folyamatos jelenlétét. 

Magyarország védelmezője – a turulszimbólum fénykora

A turul újabb, mindinkább jelképértékű megjelenése a 19. századra tehető, amikor a középkori krónikák magyarra fordítása nyomán feltűnt a romantikus szépirodalmi művekben. Vörösmarty Mihály a turult már közszóként használta az 1827-ben született Magyarvár című művében, de leginkább Arany János költészetének hatására vált népszerűvé. A Keveháza (1853) című költeményében a turul mint a győzelemre elszánt hun had jelképe jelent meg. Arany tehát nem az anonymusi Álmos születéséhez, hanem a Kézai krónikájában lévő hun harci szellem metaforájához nyúlt vissza. 

A turul szó első nyelvi és ornitológiai kutatásai is erre a korra tehetők. A szó általános elterjedését az 1862–74 között megjelenő Czuczor–Fogarasi-féle akadémiai nagyszótár is jelentősen segítette. 

A 19. század vége felé a turult a magyar nemzet legrégibb hadi címerállataként tartották számon, nem véletlen, hogy az 1883-ban megalakuló Heraldikai és Genealógiai Társaság választmánya a Turul címet adta a máig színvonalasan működő szakmai folyóiratának.

Az ezredévi ünnepségek időszakára a közvélemény a turulmadárra – némileg a Habsburg birodalmi sassal versengve – magyar hősi hadi jelvényként, valamiféle totemállatként tekintett, amely reprezentálja és védi az ezeréves Magyarországot és annak határait, így könnyen vált a magyar összetartozás és a magyar nemzeti identitás szimbólumává.

A turul ekkor már számos könyv illusztrációjaként szerepelt, sokszor a magyar állami címerrel együtt. Több művész, köztük Benczúr Gyula, Than Mór és Feszty Árpád is előszeretettel használta az ősmagyar vitézek kísérőjeként, a független magyarság attribútumaként. Ekkoriban jelent meg a turul karmaiban lévő kard szimbóluma is, ami erősítette a későbbi, hadi jelvényként való értelmezését. A millenniumi ünnepségekkel megkezdődő szoborállítások pedig végképp kanonizálták a legendás madár szerepét a kor emlékezeti kultúrájában. A hét ezredévi emlékmű közül hármon – a munkácsin, a zimonyin és a nyitrain – szerepelt a turul, emellett számos város – Dés, Szabadka, Szeged, Győr, Bánhida (a későbbi Tatabánya része) – állított turulos emlékművet. A régi-új szimbólum közkedveltségét mutatja a budai Vár országos központi emlékműnek tekintett, rendkívül reprezentatív turulszobra is.

Széles körben elterjedt „márkanév” 

A dualizmus korától a turul mint hazafias jellegű reklámhordozó megjelent hidakon, üzleteken, patikákon, különböző vállalatok jelképrendszerében és akár nevében is. Híres volt a budapesti Turul gyertyagyár, a Turul illatszer és vegyiipar vállalat, de a Monarchia legnagyobb cipőgyára is a Turul nevet viselte. A turul szó népszerűségét mutatja, hogy igen elterjedt volt a társadalom minden szférájában, a tömegkultúrában, nótákban, reklámokon, cégéreken is előfordult, de közlekedési eszközök nevében is találkozhatunk vele. 

Szerte az országban működtek a mitikus madárról elnevezett különböző szállodák és vendéglők, így Kaposváron Turul szálloda, Hajdúszoboszlón Turul Penzió, de számos helyen Turul Kávéház és a turul madárhoz címzett vendéglők is várták a vendégeket. A turul lassan a kor egyik legkedveltebb védjegyévé vált. Nem véletlen az sem, hogy az 1902-ben felszálló, hatalmas léggömb is Turul nevet kapta, és az sem, hogy a Jancsó Endre és Szokolay András tervezésében készült M–22 vitorlázó repülőgép is Turul néven repült, habár az utóbbinál már a revíziós gondolat is erősen befolyásolta a névválasztást.

A turullal díszített jelvények és megnevezések köréből a sportegyesületek se maradhattak ki, így a turul a sportszergyártók, sportpályák, egyesületek nevében és motívumrendszerében is gyakori volt. Sőt az 1900-as évek elején egy magyar fejlesztésű, „turul” nevezetű új labdajáték is megjelent, amit az éppen egyre népszerűbb angol futball konkurenciájának szántak. 

A nagy háború viharában

Érthető, hogy a Magyarországot védő harcos turulmadár alakja az I. világháború során hamar összekapcsolódott a hadsereggel és a harci eseményekkel. A világháborús sapkajelvények, kitűzők szimbolikájában periférikusan már 1915-ben jelen volt, 1917-re viszont kifejezetten hangsúlyossá vált. A háború után, az 1918–1919-es forradalmi időszakban a turulszimbólum alkalmazása kiemelt állami szerepet kapott. A november 16-án kikiáltott Magyar Népköztársaságban 1919 elején Böhm Vilmos hadügyminiszter turulos jelvényt rendszeresített minden tényleges szolgálatban álló katonai személy megjelölésére. 

A Tanácsköztársaság idején a magyar Vörös Hadseregben is hangsúlyos szerep jutott a turulos jelvényeknek, amelyeken a kommunista mozgalom vörös csillaga felett terjeszti ki szárnyát a magyar turulmadár. A későbbi időszakokban is megmaradt a harcimadár-értelmezés, ezért jelent meg a turul katonai csapatzászlók csúcsdíszeként és hadizászlók kiegészítő elemeként.

A hadi szimbólum jelentéstartalmához kapcsolódva, ugyanakkor más értelmet is kapva a turul a hősi halottak sírjain és emlékművein is feltűnt, és ez lett aztán mind a mai napig a legelterjedtebb megjelenési formája. Ennek legfőbb oka, hogy az 1917/VIII. törvénycikk az I. világháborúban elesett katonák emlékére szobrok felállítását szorgalmazta. A törvénycikkhez kapcsolódóan megjelölték azokat a szimbólumokat, amelyek használatát javasolták. Ezek között ott szerepelt a turul, ami az egyik legkedveltebb motívuma lett a több mint ezer felállított I. világháborús emlékműnek.

A rendelkezés nyomán a Kárpát-medence nagyvárosaitól egészen a legkisebb falvakig megjelentek a turulos hősi emlékművek. Az I. világháborús sírok és emlékművek turulábrázolásai semmilyen vallási jelentést nem hordoztak. A zsidó temetők sírjain is megjelent a turulmadár; a Kozma utcai zsidó temető I. világháborús hősi emlékműve is egy hatalmas, stilizált turult formáz.

A trianoni békeszerződést követően az utódállamokban azonban ledöntötték a frissen felállított I. világháborús hősi – leggyakrabban turulmotívumos – emlékműveket mint a korábbi „magyar uralom” jelképeit, indirekt módon tovább erősítve egyfelől azt, hogy a turul az összmagyarság és a revíziós politika közös jelképe, másfelől azt, hogy a „turulrombolás” lényegében szimbolikus magyarellenes tevékenység.

A millennium korában a magyarság egységét reprezentáló turulszimbólum Trianon után a revíziós gondolat egyik gyakori jelképe lett. A korban számos plakáton, irodalmi, képzőművészeti és zenei alkotásban tűnt fel a turul mint az egykori Nagy-Magyarország dicső múltját reprezentáló szimbólum. „Hol regék születnek száll a dal, / búg a kürt az ős szilaj; / S merre Erdély kéklő bérce áll; / Zúgva száll a magyar turulmadár!” (Dr. Kiss-Angyal Ernő: Ott, ahol zúg az a négy folyó, 1939) 

Turul a szélsőjobb zászlaján

A Horthy-korszakban a turul nem szerepelt a hivatalos állami szimbólumok között, sőt Horthy Miklós több olyan törekvést is megakadályozott, ami a „turulkultuszt” erősítette volna. A kormányzó talán a szélsőjobbtól vagy az újpogányságtól való távolságtartás miatt is kerülte a turulos motívumokat, így nem véletlen, hogy megvétózta a kizárólag külföldieknek adományozandó, reprezentatív magyar érdemrend Turul Rend elnevezését, és helyette a keresztényibb Magyar Szent Korona Rendet alapította meg. A magyar hadseregnél ugyan megjelentek a turulos, madaras jelképek, de szerepük nem volt jelentős. Csupán a légierő jelképrendszerében kapott kiemelt helyet a „katonai madár”, amelyet akkor azonban inkább „sasként” határoztak meg. 

Az 1920-as évek elejétől figyelhető meg a szélsőjobboldali antiszemita mozgalmaknak az a törekvése, hogy a turult saját jelképükké tegyék. Az első igazi csorbát a turul addigi megítélésén az 1919-ben megalakuló Turul Szövetség ejtette. Jóllehet a korszak egyik legjelentősebb egyetemi ifjúsági szervezete később többféle politikai irányzat képviselőit is magában foglalta, a ʼ20-as években és a későbbiekben is a szövetség neve egyet jelentett az agresszív antiszemitizmussal, az egyetemi verekedésekkel és a szélsőjobboldali heccpolitizálás hasonló akcióival.

A radikális jobboldaliság kifejezéseként – a német birodalmi sas mintáját követve – még hangsúlyosabb jelképpé vált a szimbólum, amikor a Böszörményi Zoltán vezette Nemzeti Szocialista Magyar Munkáspárt jelvényében jelent meg a turul, hol a horogkereszt, hol a kaszáskereszt kísérőjeként. Később, az 1930-as évek végén feltűnt Szálasi Ferenc nyilas mozgalmában is. A turul mint szimbólum jelentését a nyilasok igyekeztek teljesen kisajátítani, és az 1944. őszi hatalomátvétel utáni terrorral lealjasították, miután zsidók ezreit gyilkolták meg Budapesten. A szenvedés iszonyatos élménye, az azt okozók és jelképeik elkerülhetetlenül és akaratlanul egy képi világban fonódtak össze, így a gyilkosok által választott és használt szimbólumok elveszítették eredeti „ártatlanságukat”. A turult sokak szemében végzetesen kompromittálta az a tény, hogy tömeggyilkosok is használták a szimbólumot.

A kommunista diktatúra „turultalanítása”

A kommunista hatalom a turulszimbólumot tiltotta, mivel „fasiszta jelképnek” bélyegezte, így az 1945 utáni évtizedekben a turul mint jelkép használata szinte teljesen eltűnt Magyarországon. A Rákosi Mátyás által elrendelt szoborrevízió következményeként a 19–20. század fordulóján állított turulos szobrok általában elkerülték a lebontást, de az 1910-es évektől készült alkotások közül jóval kevesebb úszta meg; így került számos turul a közterekről az ócskavastelepekre vagy a kohókba.

A Tatabánya mellett 1907-ben állított, híres bánhidai turulemlékmű elbontásáról is döntés született, de – habár a szobrot többször megrongálták – végül megmaradt, csakúgy, mint Donáth Gyula szobrász másik ismert korai turulszobra a budai Várban,

A turul név a kommunizmus idején igazi stigma volt, amit jól illusztrál a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság által 1883-ban indított, Turul című folyóirat kálváriája is. A Népművelésügyi Minisztérium ugyanis kultúrpolitikai párhuzamot vont a Turul Szövetség és a lap között, s bár később sikerült eloszlatni ezt a félreértést, a folyóirat így sem használhatta a nevét. Megvonták tőle a támogatást, ezért 1951-ben meg is szűnt, és csak 1992-ben indult újra. Persze kivételek is akadtak: talán a szoborra tekintettel megengedték, hogy a hatvanas években épült tatabányai filmszínház a Turul mozi nevet kapja.

A turul visszaszáll 

A turul a rendszerváltoztatás után hamar visszaépült a köztudatba, és mint a magyarság szimbóluma ismét kiemelt szerepet kapott az emlékműszobrászatban. Ennek egyik fontos állomása volt a szikszói turulmadár visszahelyezése 1990-ben, valamint a tatabányai turulszobor újraavatása 1992-ben, ahol Göncz Árpád köztársasági elnök így fogalmazott: „Megújulva és a magyarságot védelmezően tárja szét fölöttünk hatalmas szárnyát Árpád törzsének turulmadara; ez az ősi és titokzatos jelkép. A hit és a küldetés, népünk oltalmának szép szimbóluma.”

A turulábrázolások megjelentek az állami díjakon, például az 1992-ben alapított Szolgálati Jelek elismerésen vagy az 1995-ben alapított Nemzetbiztonsági Érdemrend, Érdemérem kitüntetéseken, továbbá feltűntek különböző turulos címereken napjaink városi és községi heraldikájában is. Leghangsúlyosabban azonban a Magyar Honvédség és a titkosszolgálatok hivatalos szimbólumaként láthatjuk a turult, amely a katonai tisztavatások jelképrendszerében szintén szerepel. 

Néhány évre Munkács várára is visszaszállt a turulmadár. A millenniumi turult a cseh katonák 1919-ben megrongálták, majd 1924-ben a csehszlovák hatóságok lerombolták. A várudvarban heverő szobrot a Vörös Hadsereg a város elfoglalása után, 1945-ben beolvasztotta és ötágú csillagot öntött belőle. 2008-ban Pákh Imre, Munkácsról elszármazó amerikai magyar üzletember kezdeményezésére és adománya révén a szobrot újra öntötték és visszahelyezték. Sajnos az ukrán hatóságok nem sokáig tűrték a magyar jelképet a munkácsi vár ormán, 2022-ben másodszor is eltávolították a turult. 

A rendszerváltoztatás után a magyar szélsőjobboldali, posztnyilas irányzatok a szimbolikus emlékezetpolitikában ugyanarra törekedtek, mint a két világháború közti elődeik: felhasználni a turult és az árpádsávos zászlót rasszista és antiszemita nacionalizmusuk jelképének. Érthető, hogy sokakban viszolygást keltettek nemcsak a régi eszmék, de a szimbólumok is, és hogy emiatt a nemzeti jelképként megjelenő turul mögött is gonosz szándékokat sejtettek. 

A turul története jól mutatja, hogy a szimbólum jelentése mindig változott, illetve több rétegű volt. Az évszázadok során egyszerre volt totemállat, hadi jelvény, nemzeti jelkép, hősi emlékművek dísze, politikai mozgalmak emblémája és viták kereszttüzében álló jel. Éppen ezért a turulról alkotott vélemények is gyakran eltérnek egymástól, hiszen a különböző nemzedékek, illetve más-más társadalmi csoportok vagy személyek más történelmi tapasztalatot és más jelentésréteget kapcsolnak hozzá. Legutóbb a XII. kerületi turulszobor miatt forrtak fel ismét az indulatok, és a vita több mint két évtized után sem tud nyugvópontra jutni. Természetesen minden ilyen szimbólum megjelenését, akár szobor, akár elnevezés, helyben és konkrét összefüggéseiben kell történetileg feltárni és értelmezni. A múlt rétegeinek ismerete és egymás meghallgatása vihet közelebb ahhoz, hogy jobban értsük nemcsak a szimbólumot, hanem egymást is. Ha erre képesek vagyunk, a turul nem elválaszt, hanem a párbeszéd lehetőségét kínálja fel számunkra.