Ugrás a fő tartalomhoz
Elkészült Gali Máté áttekintő tanulmánya a Horthy-korszak historiográfiájáról - kiemelt kép
Uncategorized

Elkészült Gali Máté áttekintő tanulmánya a Horthy-korszak historiográfiájáról

A Rubicon Intézet indulásakor az alapítók elsőként azt a célt tűzték ki, hogy az intézmény kutatói végezzenek helyzetértékelést a maguk szakterületén. Elsőként Gali Máté tudományos munkatárs historiográfiai összegzését közöljük, aki a Horthy-korszakról szóló történettudományi kutatások eddigi történetét és jelen állását foglalta össze tanulmányában.

Szerző: Tarján Tamás

Megosztás

Magyarország történelmének 1920 és 1944 közötti fejezete, melynek szimbóluma – államfői tisztsége okán – Horthy Miklós kormányzó volt, egyike a közérdeklődésre napjainkig leginkább számot tartó időszakoknak. Megítélése mindmáig nem egységes sem a hivatásos történészek, sem pedig ebből kifolyólag a magyar társadalom jobb- és baloldala számára.

Az elmúlt évtizedekben Horthy Miklós, valamint a róla elnevezett negyedszázad értékelése korszakonként és politikai berendezkedések szerint folyton változott. E kérdést tárgyalva még a szakmájukat professzionálisan művelő történetírókra is számos esetben hatottak annak a korszaknak az ideológiai és emlékezetpolitikai elvárásai, melyben éltek és alkottak, ami azután az értékítéleteikben, témaválasztásaikban is tetten érhetővé vált.

Száz év alatt – a kortárs értelmezésektől kezdve egészen a legutóbbi időkben íródott művekig – a Horthy-éráról rengeteg leegyszerűsítő, nemritkán egymásnak is ellentmondó feldolgozás – történészi szakmonográfia, ismeretterjesztő kiadvány, publicisztika stb. – született. Gali Máté, a Rubicon Intézet tudományos munkatársa ezért az alábbiakban olvasható helyzetjelentésében arra vállalkozott, hogy tematikus kérdéskörökbe rendezve (1. a politikai rendszer jellege; 2. társadalom- és szociálpolitika; 3. külpolitika, revízió; 4. Magyarország a második világháborúban; 5. Horthy Miklós személye és politikai pályája) áttekintést nyújtson az ezen időszakhoz kapcsolódó bőséges (szak)irodalomról, a historiográfiai szempontból véleménye szerint meghatározónak ítélt írásokon keresztül.

Gali Máté teljes tanulmányát innen töltheti le.

Elkészült Gali Máté áttekintő tanulmánya a Horthy-korszak historiográfiájáról - Rubicon Intézet