Isonzó: A nagy háború földi pokla
Felvétel Intézetünk eseményéről
Megosztás
1915. májusi hadba lépése után Olaszország minden erejét összeszedve egyetlen frontszakaszon próbálta áttörni az osztrák–magyar hadsereg védővonalát az Isonzó folyó mentén, hogy aztán a hátországba betörve kiüsse a Monarchiát a háborúból. Pontosan 109 évvel ezelőtt, a X. isonzói csata során az olaszok minden korábbinál nagyobb erőket vetettek be, azonban támadásaik hatalmas áldozatok árán is csak csekély területi nyereségekkel jártak. Az extrém földrajzi viszonyok és a Monarchia hadseregének helytállása keresztülhúzta az olaszok számításait, sőt, 1917-ben jelentős német segítséget igénybe véve Caporettónál sikerült áttörni az olaszok védővonalát, így a frontvonal több mint két évnyi öldöklő küzdelem után elmozdult. A kortársak közül többen is földi pokolként hivatkoztak az Isonzó vidékére, ami számos nemzet fiainak – köztük több tízezer magyarnak – végső nyughelyévé vált.
Hogyan került egymással szembe a korábban egy szövetségi rendszerben lévő Olasz Királyság és az Osztrák–Magyar Monarchia?
Mik voltak a hadszíntér jellegzetességei, milyen volt a lövészárokharc a hegyek között?
Hol tart ma a frontkutatás, illetve az első világháborúban elesett katonák emlékének az ápolása?
Fedezze fel a válaszokat videónkban!