Ki volt Hasfelmetsző Jack?

A londoni East End városrész központját az 1880-as évek végén a Whitechapel és a Spitalfields nevű egyházközségek alkották. Az itteni ódon épületekben, tömegszállásokon és éjjeli menedékhelyeken élt a legtöbb szegény bevándorló, munkanélküli, hajléktalan és prostituált. A főutakból apró utcák és sikátorok ágaztak ki labirintus-szerűen, sok zsákutcával, szűk átjárókkal és belső udvarokkal, amelyekben a bűnözők könnyen menedéket találhattak. Becslések szerint mintegy 1200 prostituált élt itt. Mivel általában éjszaka, sötét sarkokban, elrejtett, rosszul megvilágított helyeken kínálták fel magukat, könnyű prédának bizonyultak minden erőszakos bűnöző számára. Ebben a környezetben került sor 1888-ban azokra a bűntényekre, amelyeket hivatalos nevükön Whitechapel-gyilkosságoknak neveznek.

A gyilkosságok

1888. február 25-én egy Annie Millwood nevű, harmincnyolc éves özvegyet egy ismeretlen férfi késszúrásokkal megsebesített altestén és combjain. A negyvenöt év körüli, alkoholista Emma Elizabeth Smithre 1888. április 3-án, hajnali fél kettő felé támad rá több férfi a Brick Lane-en. Leütötték, kirabolták, s egyikük egy tompa tárgyat a hüvelyébe döfött. Augusztus 7-e hajnalán a George Yard (ma: Gunthorpe Street) nevű sötét sikátor 35. számú ház lépcsőfeljárójánál találták meg a harminckilenc éves Martha Tabram alkoholista prostituált holttestét. Harminckilenc döfést kapott, többségük zsebkéstől, egy pedig tőrtől vagy szuronytól származott. 

A szakértők nem tudják eldönteni, hogy e három erőszakos bűntény elkövetője azonos volt-e a későbbi, egyre rettenetesebb gyilkosságok tettesével. Augusztus 31-én hajnali háromnegyed négykor ugyanis a Buck’s Row (ma Durward Street) nevű utcában találták meg a következő áldozatot. A negyvenhárom éves, elvált, dologházban élő, alkoholista Mary Ann Nichols torka el volt vágva, és halála után nagy vágásokat ejtettek az altestén is. Ezzel nyilvánvalóvá vált, hogy valaki mániákusan pusztítja a Whitechapel egyházközség középkorú, alkoholista prostituáltjait. Sőt, egyre merészebb és kegyetlenebb módszereket alkalmaz, amint azt a következő gyilkosság jelezte. 

Szeptember 8-án, reggel a Hanbury Street 29. számú házának hátsó udvarán találtak rá a negyvenhét éves Annie Chapman holttestére. Valószínűleg megfojtották, mielőtt elvágták a torkát. Hasát felvágták, belső részeit a válla mellé helyezték, szerveinek egy részét nem találták – a gyilkos nyilván magával vitte. A szakértők szerint a tettes orvosi vagy mészáros-kést használhatott, s komoly anatómiai ismeretei lehettek. 

Ez a bűntény már széleskörű sajtónyilvánosságot kapott, az újságírók kigúnyolták a tehetetlen rendőrséget, amely képtelen elfogni ezt az „Emberi Szörnyeteget”. A környék lakói egy bizonyos Bőrkötény néven emlegetett személyt gyanúsítottak, aki prostituáltakat rabolt ki. Egy George Cullen (vagy Squibby) nevű bűnözőt a rendőrségnek kellett megvédelmeznie a lincseléstől, mert azt hitték, ő Bőrkötény. William Thick őrmester pedig egy John Pizer nevű papucskészítőt tartóztatott le, akit már késelésért elítéltek. Csakhogy alibije volt a gyilkosság idejére, s a gyanút közzétevő The Star című lap kénytelen volt jóvátételt fizetni neki. 

Szeptember 27-én a londoni Központi Hírügynökség egy vörös tintával írott levelet kapott. Állítólag a gyilkos írta, aki gúnyosan bejelentette, hogy újra akarja kezdeni „munkáját”, és megígérte, hogy egy levágott fület küld majd a rendőrfőnöknek. Levelét így írta alá: „Tisztelettel – Jack the Ripper. Adják csak meg nekem a márkanevemet!” Valamennyi korabeli és későbbi szakértő egyetértett abban, hogy a levél nem a gyilkostól származott, hanem valamelyik tréfás kedvű újságírótól, s nem ez volt az egyetlen efféle küldemény. Az aláírás azonban közismertté vált, s a gyilkost ettől kezdve angolul Jack the Ripper, magyarul pedig Hasfelmetsző Jack néven emlegették. 

Nem kellett sokáig várni a levélben említett, újabb „munkáig” – sőt, a tettes ezúttal egyetlen éjszaka két asszonyt gyilkolt meg. Szeptember 30-án éjjel egykor a Berner Street 40. számú épületnél, egy jiddis nyelvű lap szerkesztősége melletti bejáróban találták meg a svéd származású, negyvenöt éves Elizabeth Stride hivatásos prostituált elvágott nyakú holttestét. Ugyanezen az éjszakán, egy órakor engedték ki a bishopsgate-i rendőrség fogdájából a részegség miatt letartóztatott, alkalmi munkákból élő, negyvenhat éves Catherine Eddowes-t.  A Mitre Square sarkában háromnegyed kettőkor talált rá egy rendőr. Nyaka és hasa fel volt vágva, beleit a jobb válla mellé tették, bal veséje és méhe hiányzott, füle és orra darabjait levágták. A tettes újra bebizonyította, hogy ért az anatómiához.

Londonban fellángolt a nyugtalanság, a sajtó a rendőrséget bírálta, s többen is díjat tűztek ki a nyomravezető számára. A Whitechapel egyházközség lakói polgárőrséget állítottak fel, melynek elnöke, George Lusk október 16-án egy gúnyos levelet kapott az állítólagos gyilkostól, amelybe egy fél vesét csomagoltak. A korabeli orvosok nem tudták eldönteni, hogy a vese valóban valamelyik áldozattól származott-e. 

A következő gyilkosság még brutálisabb volt. Mary Jane Kelly, a huszonöt év körüli, vonzó, ír, alkoholista prostituált felismerhetetlenségig megcsonkított holttestét november 9-e reggelén találták meg a Dorset Streetről (ma: Duval Street) nyíló Miller’s Court nevű, szűk udvar 13. számú ház földszinti, apró szobájában. Nyakát átvágták, karjait megcsonkították, combjáról lenyúzták a bőrt, melleit levágták, egyiket a feje alá, másikat a jobb lába mellé helyezték, szívét elvitték. Altestét kiürítették, tartalmát elosztották az ágyon és az asztalon. 

Az East End forrongott. A rendőrfőnökség azonnal bűnbocsánatot hirdetett minden cinkos és bűnöző számára, aki képes bármilyen információt nyújtani a gyilkosról. Viktória királynő a skóciai Balmoral-kastélyból táviratozott Lord Salisbury miniszterelnöknek, határozott akciót sürgetve. Sir Charles Warren rendőrfőnök 1888. november 9-én lemondott, de utóda, James Monro sem járt sikerrel, ő 1890 júniusában volt kénytelen lemondani. 

A nyomozás

A gyilkosság-sorozat viszont váratlanul véget ért. Londonban természetesen a következő hónapokban is találtak holttesteket, e bűntények azonban nem mutattak hasonlatosságot a korábbiakkal. A rendőrség éveken át vizsgálódott, de csak megbízhatatlan tanúvallomásokat kapott, téves nyomokat talált vagy vakvágányokra tévedt. A bűnüldözés élén ekkoriban még nem bűnügyi szakemberek, hanem egykori katonatisztek álltak, s a korabeli technika fejletlensége nem tette lehetővé még az ujjlenyomatok megbízható azonosítását sem.  A gyilkos pedig elképesztően szerencsésnek bizonyult.

Az East Enden sokan a Kelet-Európából bevándorolt zsidókat vádolták a gyilkosságokkal: ők azok, akiknek saját mészárszékük van, csak ők tudnak úgy átvágni egy nyakat, hogy nem lesznek véresek, Mózes könyvei pedig a bűnös asszonyok elpusztítását követelik! Az egyik áldozat, Catherine Eddowes kötényének darabját a Goulston Streeten, a Wentworth Dwellings nevű, főleg zsidók által lakott tömbház lépcsőjén találták meg. Felette kréta-felirat hirdette: „A zsidókat bezzeg nem okolják semmiért!” A rendőrség letörölte, nehogy antiszemita megmozdulást robbantson ki. Mivel a feliraton a „Juwes” szóval utaltak a zsidókra, ebből egyesek azt a furcsa következtetést vonták le, hogy a szabadkőművesek a bűnösök. Ez a szó azonban egyetlen szabadkőműves szertartásban sem szerepel. Mások a külföldieket vádolták: angol ember biztosan nem követne el ilyen szörnyűségeket! Viktória királynő megírta a belügyminiszternek, hogy meg kell vizsgálni a Londonban kikötött külföldi hajók személyzetének tevékenységét. Az East End bűnözői viszont közölték a hatóságokkal, hogy szívesen átadnák a gyilkost, mert nem az ő köreikből való, kizárólag előkelő, gazdag ember lehet. Lord Sydney Godolphin Osborne azt írta a The Times-nak, hogy szerinte asszony volt a tettes. (Holott valamennyi áldozatot utoljára férfiak társaságában látták.) Sokan keresték a tettest őrült orvosok, bábaasszonyok, mészárosok és külföldi tengerészek között, egy Wight-szigeti levelező pedig az állatkertből elszökött emberszabású majmokra gyanakodott.

A tapasztalt nyomozók ésszerűbb feltevésekkel álltak elő. Sir Melville Macnaghten, Nagy-London Rendőrségének helyettes rendőrfőnöke 1894-es jelentésében három személyt gyanúsított. Az első Montague John Druitt volt, egy elbocsátott tanár, akinek a holttestét a Temzéből fogták ki 1888 végén. Macnaghten szerint Druitt családja is arra gyanakodott, hogy ő a gyilkos, de az egyik gyilkosság idején alibije volt, és nem látták Whitechapelben. 

A második gyanúsított Aaron Kominski volt, egy nőgyűlölő, gyengeelméjű, lengyel zsidó, aki 1891-ben elmegyógyintézetbe került. Whitechapelben lakott, s korábban látták néhány áldozattal.  Az intézetben azonban nem bizonyult erőszakosnak. 2014-ben összehasonlították leszármazottainak DNS-ét és az egyik áldozat, Eddowes állítólagos sálján található DNS-nyomokat. Russel Edwards brit írót a vizsgálat arról győzte meg, hogy Kominski volt a tettes, független szakértők azonban nem erősítették meg az eredményt, a kétes eredetű sálat pedig rengeteg ember adhatta kézről kézre. Eddowes két leszármazottja ráadásul 2007-ben három napig a sál közelében tartózkodott, vagyis ők is hagyhattak rajta nyomokat. Macnaghten harmadik gyanúsítottja Michael Ostrog volt, egy orosz tolvaj és csaló, de kiderült, hogy a gyilkosságok idején francia börtönben ült.

Frederick Abberline rendőrfelügyelő szerint a George Chapman néven ismert, lengyel származású Seweryn Kłosowski, a „Southwarki Méregkeverő” volt a gyilkos. Sebész volt, s a Whitechapel High Street egyik borbélyműhelyében dolgozott. Mivel három felesége megmérgezéséért akasztották fel 1903-ban, aligha túlzás nőgyűlölőnek nevezni őt. De csak a gyilkosságok után kapott munkát Whitechapelben, s a méregkeverőkre nem jellemzőek a brutális öldöklések. 

John Littlechild főfelügyelő a homoszexuális csalót és tolvajt, Francis Tumbletyt tartotta Hasfelmetszőnek. Amerikában már egyszer letartóztatták Lincoln megölése idején, de elengedték. Nőgyűlölő volt, aki egy megbízhatatlan tanú szerint a dolgozószobájában női méheket tartott spirituszban. Csakhogy környezete nem tartotta erőszakosnak, és semmi bizonyíték sincs arra, hogy a tetthelyek közelében járt volna. 1888. november 7-én homoszexualitás miatt tartóztatták le, 20-án Franciaországba majd az Egyesült Államokba szökött, de az amerikai rendőrségnek olyannyira ártalmatlannak tűnt, hogy nem adták ki.

A komolyabban vehető gyanúsítottak között volt még James Maybrick liverpooli gyapotkereskedő, akit fiatal felesége mérgezett meg 1889-ben. Az asszony 1904-ben kiszabadult a börtönből, 1941-ig élt, és sohasem állította, hogy férje lett volna a Hasfelmetsző. 1992-ben azonban megtalálták Maybrick állítólagos naplóját, melyben leírta, hogyan követte el a gyilkosságokat. Csakhogy semmi sincs a naplókban, amit ne lehetett volna megtalálni a korabeli lapokban, sőt, a tudósítók tévedései is felbukkannak benne. A „megtaláló” be is vallotta, hogy ő hamisította a naplót. Felmerült még Thomas Hayne Cutbush, egy őrült késelő neve, aki elmegyógyintézetben halt meg. Patricia Cornwell írónő pedig Walter Sickert impresszionista festőt nyilvánította gyilkosnak, s egy könyvet is írt róla 2002-ben. Cornwell szerint Sickert az impotenciája miatt gyűlölte a nőket, s ő írta a leveleket a rendőrségnek. Csakhogy Sickertnek több szeretője volt, és legalább egy törvénytelen fia. A legtöbb szakértő pedig úgy véli, hogy az egymástól mindenben eltérő levelek írói egészen biztosan nem azonosak a gyilkossal. 

Elméletek, legendák, gyanúsítottak

1970-ben Dr. Thomas Stowell a Criminologist című magazinban Albert Viktort, Clarence és Avondale hercegét, a majdani VII. Edward fiát, Viktória unokáját nyilvánította bűnösnek. A legenda szerint a herceg szifiliszt kapott, beleőrült, s ezért vált gyilkossá. Tapasztalt szarvasvadász létére azt is tudta, hogyan vágja fel a testeket. Csakhogy a kettős gyilkosság reggelén Albert Viktor a nagyanyjával, Viktóriával reggelizett a skóciai Abergeldie-ben. A legenda cifrább változata szerint titokban elvett egy katolikus asszonyt, aki gyermeket szült neki. A katolikus örököstől rettegő királynő orvosa, Sir William Gull ezért egy elmegyógyintézetben lobotómiával tette tönkre a feleség emlékezetét. A gyermek dajkája viszont az East Endre szökött, a prostituáltakkal közölte a történteket, s arra készültek, hogy közösen megzsarolják a kormányt. Robert Cecil miniszterelnök és Gull, akik szabadkőművesek voltak, Sickert bevonásával sorra foglyul ejtették és egy udvari hintóban meggyilkolták a prostituáltakat, majd a „szabadkőműves rítus szerint” megcsonkították őket. Talán felesleges hangsúlyozni, hogy mindebből semmit sem sikerült bebizonyítani.

A gyanúsítottak között felmerült még James Thomas Sadler, Frances Coles szeretőjének a neve, aki azonban alibit igazolt. Leonard Matters The Mystery of Jack the Ripper (1929) című könyvében egy bizonyos Dr. Stanleyt nyilvánított gyilkosnak, aki egy Buenos Aires-i lapértesülés szerint a halálos ágyán bevallotta, hogy ő végzett a prostituáltakkal, mert a fia szifiliszt kapott Mary Jane Kellytől. 1905 áprilisában Arthur Conan Doyle, a Sherlock Holmes-történetek írója is végigjárta a gyilkosságok helyszínét. Arra a következtetésre jutott, hogy a tettest inkább Hasfelmetsző Jill néven kellene emlegetni. Nem csak ő gyanakodott asszonyokra: Edwin T. Woodhall 1937-es könyvében egy Olga Tchkersoff nevű orosz asszonyt nyilvánított gyilkosnak, William Stewart 1939-es könyve szerint pedig Mary Pearcey volt a tettes, aki 1890-ben leszúrta szeretője feleségét és gyermekét. Donald McCormick azt állítja 1959-ben megjelent, The Identity of Jack the Ripper című könyvében, hogy a gyilkosságokat Dr. Alexander Pedachenko cári összeesküvő követte el, aki az Ohrana nevű orosz titkosrendőrség megbízásából diszkreditálni akarta a Scotland Yardot. (S mindezt ráadásul Raszputyin francia nyelvű, írásos vallomásából következtette ki…) 

A gyanúsítottak közül felsorolhatunk számtalan jól ismert személyiséget: William Gladstone brit miniszterelnököt, II. Lipót belga királyt, Lewis Carroll írót, Joseph Merricket, az „Elefántembert”, Oscar Wilde írót, Lord Randolph Churchillt, Winston Churchill apját, Vincent Van Gogh festőt, Sir John Williamst, Beatrix királyi hercegnő szülészét, aki a terméketlenség okait vizsgálta valamint James Kenneth Stephen költőt, Albert Viktor egyik tanárát Cambridge-ben, aki állítólag szerelmes volt a hercegbe (csak annyi bizonyos, hogy Albert Viktor halála után agyonéheztette magát). 

A kevésbé ismert gyanúsítottak közé tartozik Joseph Barnett, Mary Kelly szeretője, Robert Mann, a Whitechapel Dologház halott-felügyelője, William Henry Bury feleséggyilkos, Thomas Neill Cream abortuszokat végző orvos, Frederick Bailey Deeming, aki megölte két feleségét és négy gyermekét, Carl Feigenbaum tengerész, aki New Yorkban elvágta egy nő torkát, Robert Donston Stephenson újságíró, a fekete mágia megszállottja, Joseph Silver és David Cohen lengyel zsidók, Francis Thompson ópiumfüggő író és költő, Jacob Levy mészáros, George Hutchinson munkás, aki tanúvallomást tett Mary Jane Kelly ügyében, valamint James Kelly feleséggyilkos, aki elszökött az intézetből a gyilkosságok előtt, és csak 1927-ben adta fel magát. 

1988-ban felkérték John Douglast, az FBI speciális ügynökét, hogy foglalja össze, amit a gyilkosról tudni lehet. Szerinte Hasfelmetsző Jack átlagos külsejű, fehér, agglegény férfi lehetett, 28 és 36 év között, egy jelentéktelen helyi lakos, aki jól ismerte az utcákat. Talán volt valamilyen fizikai elváltozása, de első pillantásra mégsem különbözhetett a járókelők többségétől. Elképzelhető, hogy anyja erős egyéniség volt, akinek szeretői voltak, és nem vetette meg az italt, apja viszont gyenge, engedékeny férfi lehetett. Minden bizonnyal olyan hivatást választott, amelyben gyakran volt egyedül, s kiélhette agresszív fantáziáit. Talán mészáros volt, orvos vagy temetkezési vállalkozó asszisztense. Nagyon valószínű, hogy szomszédjai szelíd, félénk, visszahúzódó, tiszta embernek tartották, aki sokat sétálgatott magányosan. 

Ha másban nem is – ebben az egyben biztosak lehetünk.