Klebelsberg és kora

Március 25-én mutatták be a Klebelsberg Kastély Szalonban a Rubicon aktuális számát, mely főleg a neves művelődéspolitikus életével és munkásságával foglalkozik. A rendezvényen először Szollár Péter, a Klebelsberg Kastély igazgatója, Rácz Árpád, a Rubicon főszerkesztője, valamint Ujváry Gábor, a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár főigazgató helyettese beszélgetett egymással Klebelsberg életéről és koráról, utána pedig Monori Zsolt Jenő tartotta meg az előadását „Iskolaépítés – nemzetépítés. A tudás várai” címmel. 

(Varga Dániel beszámolója a március 25-én tartott Rubicon-estről)

Szollár Péter elmondta, hogy tavaly ünnepelték Klebelsberg születésének a 150. évfordulóját, a Rubicon emlékszáma pedig ennek az apropóján készült. Rengeteg Klebelsberggel kapcsolatos rendezvényt tartottak abból a célból, hogy a 90-es években újjáélesztett kultuszát a 21. században is tovább lehessen vinni. „A cél az, ahova csak lehet, Klebelsberget elvigyük” – mondta Szollár, hozzátéve, nem akarták azt, hogy egyetlen rendezvénnyel vagy koszorúzással letudják a jeles évfordulót, hanem minden héten tartottak valamilyen olyan produkciót (kiadványt, konferenciát vagy éppen színdarabot) amelyekkel hozzá lehetett járulni a Klebelsberg-kultusz ápolásához. Szollár elmondta, hogy egyrészt nem mindennapi dolog Klebelsberg előtt tisztelegni egy ilyen színvonalas lapszámmal, másrészt pedig a magyarok lakta településeket járva azt vette észre, hogy helyben nagyobb tisztelet övezi Klebelsberget, mint Bethlent vagy Horthyt.

Rácz Árpád a lapszám készítésének a kihívásairól beszélt, azaz hogyan lehet ezzel a témával úgy foglalkozni, ahogy korábban ezt még senki nem tette, illetve a múltban mi is jelent meg a Rubiconban Klebelsberggel kapcsolatban. A történelmi magazinba a legkiválóbb történészek publikálnak, oly módon, hogy a beérkező tanulmányok a főszerkesztő kezei alatt formálódnak át magazin írássá. Rácz szerint Klebelsberg kapcsán nem a személyiség, vagy éppen a politikai életútja az érdekes, hanem az alkotásai. „Széchenyire is azért emlékszünk, mert az alkotásai révén vonult be a nemzet emlékezetébe” – tette hozzá. A 20. században kevés olyan ember van, aki ilyen gazdag életművel rendelkezik, illetve mindenki családjában lehet olyan, aki valamelyik Klebelsberg iskolában tanult.

A magyar oktatásügy felemelésének két nagy korszaka volt, az egyik a dualizmus, a másik pedig az 1920-as évek. Miért kellett felemelni? Azért, mert a trianoni békeszerződéssel az ország ki lett fosztva, a nívós magyar oktatási intézmények egy része kiesett a magyar állam fennhatósága alól. Ez az újraépítési láz Klebelsberg nevéhez kötődött, aki felismerte, hogy az oktatással kiemelten kell foglalkozni. Az, hogy az oktatás a Horthy-korszak legsikeresebb ága lett, az Klebelsbergnek volt köszönthető. Olyan jelentős intézmények jöttek létre, mint például a Római Magyar Akadémia. Itt tanult a festők közül például Molnár C. Pál, akinek az unokája, Csillag Péter újságíró Klebelsberg sporttevékenységéről írt, és így Rácz szavaival „körbe is ért” a történet. 

Ujváry Gábor szerint Klebelsberget nyugodtan lehet államférfinek nevezni. Olyan emberről van szó, aki bár nem volt eredeti gondolkodó, azonban mások elképzeléseit sikeresen ültette át a gyakorlatba. Sokatmondó, hogy minisztersége idején olyanok is kaptak ösztöndíjakat, akik például olyan művészeti irányzatokat vittek, amelyek nagyon távol álltak Klebelsberg ízlésétől. Annak ellenére járt így el, hogy az ösztöndíjasok személyével szemben vétójoga volt. A saját ízlésén túl tudott lépni, mert elfogadta azt, hogyha nála szakavatottabb személy ajánlotta az ösztöndíjasokat. Rendkívül kompromisszumkész politikus volt, aki mindig megtalálta a hangot az ellenzékkel, akiknek tagjait nem tekintette ellenségnek, legfeljebb csak ellenfélnek. Sokszor a vele nem egy táborban lévő embereknek adott igazat, így még az is előfordulhatott, hogy halálakor az ellenzéki újságok szebb szólamokat hangoztattak róla mint néhány kormánypárti lap. 

Hiába származott grófi családból (minden őse katona volt), felsőközéposztálybeli szinten élt. Díjtalan segédfogalmazóként került a miniszterelnökségre, és innét emelkedett fel fokozatosan a ranglétrán. 1914 és 1917 között már a Vallás- és Közoktatás Minisztérium államtitkára volt, ekkor mérte fel, milyen reformok kellenek a közoktatásban. Három hónapon keresztül Tisza István mellett a miniszterelnökség politikai államtitkára is volt, ekkor került bele a „nagypolitikába”. 1922-től vallás- és közoktatási miniszterként el tudta fogadtatni Bethlen Istvánnal, hogy az ő tárcája legyen a legfontosabb az összes közül. Minisztersége alatt a költségvetés 10 százalékát költötték oktatásra és közművelődésre. A sport is a tárcájához tartozott: az, hogy a berlini olimpián Magyarország a harmadik lett az éremtáblázaton, az Klebelsberg politikájának volt köszönthető. 

Figyelme mindenhova kiterjedt. Olyan elitet kívánt kinevelni, amely a nemzetközi porondon kiválóan tudja Magyarország érdekeit képviselni. Nagyon sok ösztöndíjat hozott létre, minisztersége idején akár Japánba, akár az Egyesült Államokba is el lehetett jutni. A neves történész, Kosáry Domokos a klebelsbergi rendszernek köszönthette a pályafutását: magyar állami ösztöndíj segítségével eljutott Rómába, Párizsba, Londonba, sőt, 1940–1941-be még az Egyesült Államokba is, ahol próbálta az amerikai politikai köröket felvilágosítani arról, hogy Magyarország milyen kényszerhelyzetben is volt ekkoriban. Rendkívül színes életútját végül Kosáry úgy zárta, hogy a rendszerváltás után az MTA elnöke lett. Ujváry további más példákat felhozva mutatott rá arra, hogy az összes külföldi ösztöndíjas végül hazatért Magyarországra, és itthon próbálta kamatoztatni a tudását.

Monori Zsolt Jenő „A tudás várai. Iskolaépítés – nemzetépítés” című előadásában arról beszélt, miként vált az építészet a nemzetépítés és az nemzetnevelés eszközévé. Klebelsberg egyik emblematikus mondata az alábbi volt: „A magyar hazát ma elsősorban nem a kard, hanem a kultúra tarthatja meg és teheti ismét naggyá” Ez a mondat leképezte azt a népiskolai építési programot is, amelynek célja a perifériára szorult néprétegek felemelése volt. Klebelsberg számára nem egy elvont szellemi tartomány volt a kultúra, hanem „megfogható” intézményeket, eszközöket jelentett: falakat, tantermeket, padokat stb.

Magyarország a trianoni békeszerződés következtében jelentős mértékben elvesztette oktatási infrastruktúráját. Klebelsberg a nemzet megmaradásának zálogát nem a fegyveres erőben, hanem a műveltségben, az oktatás kiterjesztésében és intézményes megerősítésében látta. Mivel a fegyverkezést megtiltották Magyarország számára, így a hadászatra költött pénzek a Klebelsberg alá tartozó minisztériumhoz lettek rendelve. Az ő legfontosabb eszménye a kultúrfölény volt, amit nem csak jelszóként használt. Bár 1868-ban hozták meg a népiskolai törvényt, amely kötelezővé tette a népoktatást, ennek ekkor igazán csak a jogi alapjait fektették le, azt a gyakorlatba nem sikerült teljesen helyezni az infrastrukturális hiányosságok miatt. 

Klebelsberg úgy látta, hogy a kultúra és az oktatás a nemzet fennmaradásának a záloga. Az úgynevezett „kultúrfölényt’ felzárkóztatásként is értelmezte, és az iskola volt az integráció eszköze. A kultúrát decentralizálni akarta, így felemelve a leszakadt társadalmi rétegeket.  A kulturális források elosztásánál gondot fordított arra, hogy abból ne csak az elit részesüljön, hanem cél legyen a tömegek tudásszintjének az emelése is. 

Az iskolaépítések földrajzi eloszlása jól mutatja a program politikai és társadalmi prioritásait. A legsűrűbb hálózat az Alföldön jött létre, ahol a tanyás településszerkezet miatt a gyermekek iskoláztatása rendkívüli nehézségekkel járt. Az iskola sok helyen az elsőszámú olyan intézménynek is számított helyben, amely országosan szabályozott működési kereteket vezetett be a mindennapokba, kiszámítható tanévi és órarendi rendet teremtett, valamint a helyi közösséget bekapcsolta az országos oktatási és igazgatási rendszerbe. A klebelsbergi tanyai iskola nem csupán oktatási épület volt, hanem életforma-alakító intézmény is. A tanyai iskolák tervezésekor külön figyelmet fordítottak a megfelelő szellőzésre, a természetes megvilágításra, az ivóvíz biztosítására, a mellékhelyiségek elkülönítésére. A tanyasi gyerekek itt találkozhattak először a modern higiéniával. 

A szentesi tanyai iskolák nagy része hűen követte a klebelsbergi típustervek alapelveit. Az épületekben a tanterem, a tanítói lakás és a vallási funkciók egyetlen szerkezeti egységben kaptak helyet. Monori a kutatásai kapcsán arra az érdekességre hívta fel a figyelmet, hogy az egyik szentesi tanyasi iskolában a hitoktatást gyakran a szabadban tartották, és „mi mással kezdték” az órákat, mint focimeccsel. A játék során a csapatokat az udvaron felekezeti hovatartozás alapján osztották el. A mérkőzések addig tartottak, míg döntetlen nem lett a végeredmény, és csak utána folytatódtak a tanórák. Monori szerint e történet mindennél többet mond el a Klebelsberg kori tanyasi iskolák szellemiségéről, mint bármely magasztos újságírás. Az előadó azzal a két mondattal zárta előadását, hogy „a nevelés nem elválasztott, hanem közös keretet teremtett”, illetve „a nemzet jövője nem a kivételes pillanatokban, hanem a mindennapok rendjében dől el”.