Felgyújtják Artemisz világhírű templomát Epheszoszban

Kr. e. 356. július 21-én az ókori Mediterrán világ egyik legnagyobb városának lakói arra ébredtek, hogy legnagyobb templomuk lángokban áll. Epheszoszban Artemisz istennőt különleges, „sokmellű” formában tisztelték, szentélyét évszázadokon át építették, miközben birodalmak konfliktusai között kellett lavírozniuk. A tűz oka ezúttal nem egy háború volt, hanem egy magányos elkövető, akit utólag a történelemből is törölni akartak. Egy ilyen katasztrófa azt is jelenthette volna, hogy az istennő elhagyta híveit, Epheszosz lakói azonban ragaszkodtak Artemiszhez és városukhoz is.

A Kis-Ázsia nyugati partján fekvő Epheszosz az ókori görög és római világ egyik legnagyobb városának és kikötőjének számított. Innen indult az a fontos nemzetközi útvonal is, amelyen egészen a perzsa fővárosokig lehetett eljutni. Klasszikus íróktól, költőktől, geográfusoktól, illetve az Újszövetség íróitól is sajátos figyelmet kapott. A legjelentősebb görög vagy latin nyelven író szerzők közül Hérodotosz, Xenophón, Sztrabón, Pauszaniasz, Vitruvius és az idősebb Plinius műveiből is kirajzolódik Epheszosz és a történelem, illetve a város és különleges istennőjének viszonya. Még a pun Hannibál is itt szállt partra, miután Karthágóból menekülnie kellett.

Az Artemisz-templomot felgyújtó személy nevét ketten is megőrizték, annak ellenére, hogy a város bírái teljes elfelejtésre, damnatio memoriae-re ítélték. A Kr. e. 4. században élt Theopomposz, és az Augustus korában alkotó Sztrabón szerint egy bizonyos Hérosztratosz volt az elkövető, aki az éjjel belopakodva és rongyokat meggyújtva szándékosan okozta a tüzet, amely átterjedt a templomi berendezési tárgyakról a famennyezetre. Reggelre csak az oszlopok maradtak, egyesek szerint még Artemisz szobra is elpusztulhatott, de ebben nincsen egyetértés a kutatók között. Hérosztratosz nem menekült el a helyszínről, tettével fennhangon dicsekedett. Amikor kínzással akarták indítékait felfedni, ő megerősítette, hogy kizárólag nevének fennmaradásáért tette, ugyanis szegény sorból való származása lévén, erre más esélyt nem látott. Az ítélet nemcsak őt sújtotta halállal, de a városban nevének említőire is ez várhatott. Ez az utókort azonban nem zavarta, és a 14. századi Chaucertől a kora újkori Cervantes Don Quijotéjén át a Svejkig rendszeresen feltűnt az európai irodalomban.

Ugyan a bűnöst elítélték, azonban egy természeti katasztrófát, járványt, vagy szokatlan emberi rombolást az ókorban mindig az istenekkel való viszonnyal kapcsolatban értelmeztek. Az epheszoszi kivételes eseménynél magától értetődően vetődhetett fel a kérdés: miként engedhette ezt Artemisz? A város védőistensége már saját szentélyét sem védi meg? A közösség csalódott istenében vagy fordítva? Bizonyára több utólagos válasz is született, de a források, elsőként a Magnésziai Hégésziasz, a Kr. e. 4. század végén egy új magyarázatot adtak: Artemisz Kr. e. 356. július 21-én nem is volt Epheszoszban, hiszen kivételes feladatot látott el. Segítenie kellett Makedóniában a leendő III. Alekszandrosz, azaz Nagy Sándor világra jötténél, akinek Plutarkhosz szerint valóban erre a napra eshetett születése.

A legtöbb görög városról maradtak fenn alapításukhoz köthető történetek, mítoszok, amelyek szerepét leginkább a közösség kulturális emlékezetében találjuk meg. Epheszoszról több ilyen alapítási történetet is feljegyeztek. Az egyik szerint a későbbi Artemisz-templom helyén amazonok emeltek egy faszobrot egy tölgyfánál, és az egyikük neve volt Epheszosz vagy Epheszia. Egy másik történet szerint Epheszosz magának a várost tápláló folyónak, a Kaüsztrosznak volt a fia, és a testvérével Korészosszal együtt alapították a várost.

Egy további történet szerint Kodrosz athéni király fia, Androklosz vezette a görög iónokat a kis-ázsiai partokra, és így lett Nyugat-Anatólia középső részének neve is Iónia a Kr. e. első évezred közepére. Az ókori szerzők szerint azonban a kinézett új haza nem volt lakatlan, Androklosznak el kellett űznie a káriaiakat és a lelexeket. Elindulás előtt tanácsért a delphoi Apollón-jósdához fordult elindulása előtt, ahonnan azt a hagyományosan azonnal nem megfejthető útmutatást kapta, hogy egy hal mutatja meg az új város helyét, és egy vaddisznó mutatja majd az utat. Egy nap, mikor halsütéshez készültek, az egyik hal utolsó erejével még ugrott egyet, egyenesen a közeli bokor felé, ahol felzavart egy disznót, amelyet elkezdett menekülni. Amikor Androklosz íjával leterítette, kijelölte az új város helyét is, így lett ő is alapító hős, hérosz.

Mivel az elűzött helyi népek nem nyugodtak bele az iónok érkezésébe, később is harcok dúltak a környéken. Amikor a közeli Priéné görög várost támadták meg, Androklosz is a segítségükre sietett, de elesett az ütközetben. Díszes temetést kapott Epheszoszban, és héroszkultuszát a város fenntartotta ünnepek formájában és egy szentély, a heroon építésével.

Epheszosz eredetét az újabb régészeti eredmények és a hettita szövegek kutatásai alapján vihetjük a mítoszokon túlra. A késő bronzkori ékírásos szövegekben szerepel egy nyugat-anatóliai irányban fekvő kisebb állam, Arzava, amelynek fővárosát a hettita királyi levelek Apasza néven említik.
A bronzkori összeomlást (Kr. e. 12-10. század) követően már görögök is megtelepedtek Kis-Ázsia partjain. Az idősebb Plinius természettudományi munkája szerint a város fő temploma, az Artemiszion hétszer újult meg, és ez volt az egyik első kőből épített templom a görög világban. Ezt az állítást nehéz a régészeti és építészeti adatokkal pontosan egyeztetni, de azt egyértelműen jelzi, hogy már az ókorban sem egy változatlan, korokon átívelő szentélyépületet ismertek. A templom és a város is eleinte a tengerpart közelében feküdt, azonban a környező dombokról időnként lezúduló sáros-iszapos csuszamlások, illetve az öböl folyamatos elmocsarasodása és feltöltődése miatt a város építészetét rendszeresen újra kellett gondolni.
Az Artemiszion területén több ilyen pusztulási esemény nyomait is azonosítani tudták az osztrák régészek a Kr. e. 7. századtól kezdődően. Ezeket mindig a templom bővítése, méretének és feltehetően díszítettségének növelése követte. Ugyanebben az évszázadban egy másik rombolás is érte a várost, a kimmerek Kr. e. 650 körül törtek be Kis-Ázsiába, és feldúlták a gazdag városokat, erre még a Kallimakhosz által írt Artemisz-himnusz is kitér. Az első, már oszlopos templomépület még csak 13,5 x 6,5 méteres területet fedett le, amelyet a Kr. e. 7. században áradások okozta rombolás miatt már át kellett építeni.
A lüd király, Kroiszosz személyében valódi pálfordulásról számolnak be a források. Támadása ellen az epheszosziak köteleket feszítettek ki az Artemiszion és a városfal között, hogy a szentély menedékjogát az egész városra kiterjesszék. (Az őrtornyokkal ellátott későbbi városfal hossza elérhette a 9 km-t is). Kroiszosztól ez nem védte meg őket, azonban utána a város és az Artemisz-templom újjáépítését bőkezűen támogatta.
A Kroiszosz-féle lüd uralom nem tartott sokáig, mivel – szintén egy félreérthető jóslatnak köszönhetően – fatális hibaként megtámadta az első expanzív fázisában lévő Perzsa Birodalmat. Ekkor Epheszosz is egy perzsa tartomány részévé vált, amely uralom ellen a ioniai lázadás idején évekig fegyverrel küzdött a Kr. e. 6– 5. század fordulóján.
Ezt követte az Artemiszion felgyújtása Kr. e. 356-ban. Bár az elkövető látványosan bevallotta szentségtörő bűncselekményt, a történészek között időnként felmerül a gyanú, hogy a kínvallatással kicsikart vallomás hihető-e egy más bűnök miatt is már közismert személytől. Az Artemiszion védelme ugyanis nemcsak a szentélyben menedékjogot kérőkre terjedt ki, hanem az ott letétbe helyezett tárgyakra is. A Kr. e. 5–4. század fordulóján még a Platón-tanítványból katonává váló Xenophón is itt helyezte el az őt illető összeget későbbi felhasználásig. Egy mindent elpusztító tűzeset tökéletesen fedezné a lopás elfedését, de ezzel kapcsolatban további ókori források nem állnak rendelkezésre. Sztrabón ugyan említ egy bizonyos megrögzött helyi rágalmazót, Tauromenitész Timaioszt, aki szerint a tűzvész címén eltulajdonított perzsa vagyon eltulajdonítását szánnák az új templomra, de a történetet lezárja annyival, hogy vagy nem volt letét az akkori szentélyben, vagy minden elpusztult a tűzben. A tűz nyomait az osztrák ásatások a megfelelő rétegben azonosítani tudták.
A perzsák elleni első győzelmét követően III. Alekszandrosz makedón király meglátogatott több kis-ázsiai görög várost is Kr. e. 334–3 során. Milétosszal ellentétben, amely nem kerülte el a makedón ostromot, Epheszoszban ünnepelve fogadták. A király fel is ajánlotta, hogy felépítteti a leégett Artemisziont, és állja a már eddig kifizetett költségeket is, amennyiben az ő nevét helyezik el rajta. Sztrabón szerint ezt az epheszosziak a következő találó mondattal hárították el: „nem volna illő dolog, hogy egy isten építsen templomot az isteneknek”.
Az új Artemisziont végül a város saját forrásból, köztük az előkelő nők ékszereinek és a romokból maradt még ép márványkövek értékesítésével építették meg, az előző épület szerkezetének mintájára. Ez az a bizonyos 125x65 méteres, tíöbb mint 120 oszloppal díszített és 20 méter magas Artmeisz-templom, amelyet a Szidóni Antipatrosz a Kr. e. 2. században a világ hét csodája közé sorolt.