Ugrás a fő tartalomhoz
Lukács László kormányalakítása - kiemelt kép
Sajtómegjelenés

Lukács László kormányalakítása

Campus FM – Dr.Tarján Tamás

Szerző: admin

Megosztás

Sajtómegjelenés

Lukács László kormányalakítása

2021.04.26.

Campus FM

Klasszikus kvízkérdés, hogy ki az a két magyar miniszterelnök, akiknek névrokonai a magyar rockzene történetében is meghatározó szerepet töltenek be. A szóban forgó személyek egyike, Lukács László nem csupán a névazonosság miatt érdekes, hanem azért is, mert rövid ideig tartó miniszterelnöksége alatt egy sajtóbotrány középpontjába került, miután „Európa legnagyobb panamistájának” nevezték. A sértésből következő per és az annak nyomán meginduló vizsgálat aztán nem Lukács szája íze szerint alakult, és végül lemondásával tett pontot a körülötte dagadó botrány végére. A téma kifejtése során érdemes beszélni arról, hogy miért is nevezték Lukácsot „Európa legnagyobb panamistájának”, ennek kapcsán pedig a dualizmuskori belpolitika visszásságait (korrupció és a pártfinanszírozás szabályozása) is be lehet mutatni. A történet abból a szempontból is tanulságos, hogy a Lukácsot megbuktató botrány kirobbantásával a Nemzeti Munkapárt ellenzéke végül egy sokkal fajsúlyosabb politikus, Tisza István miniszterelnökségét segítette elő.

Ennek apropóján beszélgetett intézetünk tudományos segédmunkatársával, Tarján Tamással a Campus FM műsorvezetője. A teljes adáside kattintvahallgatható vissza.

Lukács László kormányalakítása - Rubicon Intézet