Ugrás a fő tartalomhoz
Millenniumi ünnepségek 1896-ban  - kiemelt kép
Vitaestek

Millenniumi ünnepségek 1896-ban

Felvétel Intézetünk eseményéről

Megosztás

130 évvel ezelőtt került sor a modern magyar történelem egyik legnagyobb ünnepségsorozatára. Miközben a honfoglalás tudományos kutatása még gyerekcipőben járt, mégis jó alkalmat szolgáltatott arra, hogy a kor magyarjai visszatekintsenek nemcsak az ezer év dicsőségére, de a 19. század nagyszerű eredményeire is. A rendezvények, szónoklatok és reprezentatív kiadványok nemzeti nagyságot, önbizalmat és optimizmust sugároztak. Az ünnepségre való készülődés uralta a politikai közbeszédet éppúgy, mint a múltat felidéző művészeti alkotásokat, ugyanakkor serkentőleg hatott az országot modernizáló technológiai vagy építészeti fejlesztésekre is.

  • Hogyan született meg a politikai döntés a millennium megünnepléséről, és voltak-e hasonló ünnepek Európában?

  • Miért a honfoglalást választották ki a kor döntéshozói, és milyen szerepet vállaltak az ünneplésben a Habsburg udvar tagjai?

  • Hogyan alakították át a budapesti városképet a millenniumi fejlesztések, és miként reagáltak az ország nem magyar népei az ünnepségsorozatra?

  Fedezze fel a válaszokat videónkban!

Millenniumi ünnepségek 1896-ban 

Millenniumi ünnepségek 1896-ban - Rubicon Intézet