Ugrás a fő tartalomhoz
Tomori Pál érsek-hadvezért és a mohácsi csatát idézték fel a történelmi bemutatón - kiemelt kép
Sajtómegjelenés

Tomori Pál érsek-hadvezért és a mohácsi csatát idézték fel a történelmi bemutatón

A Kalohirek.hu beszámolója, illetve a Kalocsa TV tudósítása Intézetünk eseményéről

Szerző: Ujvári Julianna

Megosztás

Sajtómegjelenés

Tomori Pál érsek-hadvezért és a mohácsi csatát idézték fel a történelmi bemutatón

2023.10.05.

Kalohirek.hu, Kalocsa TV

„Tomori Pál egykori kalocsai érsek, hadvezér máig egyike azoknak az államférfiaknak, akik a magyar nép emlékezetében leginkább megtestesítik a török elleni, tragikus véget ért hősies küzdelmet. A Tomori név mellett a már kisgyermekkorunkban megismert „több is veszett Mohácsnál” közmondással belénk ivódott az is: föl a fejjel, ne búsuljunk, nagyobb kár, veszteség is ért már bennünket – utalva a vészként emlegetett mohácsi csata hatalmas emberi veszteségére és anyagi kárára. Ilyen előzmények mellett, illetve a téma iránti érdeklődésük okán sokan gondolták úgy, részt vesznek a Rubicon Intézet történelmi bemutatóján, amelyet a Múltunk nagyjai – Tomori Pál érsek és hadvezér címmel a kalocsai Asriceum Múzeumban október 3-án, 17:30 órai kezdettel tartottak.” – számolt be eseményünkről a Kalohirek.hu oldala.

Az eseményen Varga Szabolcs történész, a kor elismert szakértője Rácz Árpáddal, Intézetünk társelnökével, a Rubicon történelmi magazin főszerkesztőjével beszélgetett. A teljes beszámolóide kattintvaolvasható.

A helyszínen volt a Kalocsa TV is, amelynek tudósításaitt nézhető vissza.

Nyitóoldali kép forrása: Kalohirek.hu

Tomori Pál érsek-hadvezért és a mohácsi csatát idézték fel a történelmi bemutatón - Rubicon Intézet