Ünnep és kultusz
székesfehérvár.hu – Dr. Csurgai Horváth József, Dr. Porogi András
Szerző: admin
Megosztás
Sajtómegjelenés
Ünnep és kultusz
Rubicon Vitaest a Püspöki Palotában
2022.08.10.
Székesfehérvár.hu
Augusztus 20-a az államalapító Szent István király napja legrégibb nemzeti ünnepünk, hivatalos állami ünnep, egyben a Magyar Katolikus Egyház egyik főünnepe. Már az 1092-es szabolcsizsinat elrendelte a megülését, és azóta kisebb-nagyobb szünetekkel, változó körülmények között, módosuló külsőségekkel és hangsúlyokkal mindmáig a magyarság egyik legfontosabbünnepe. Eredetét, történetét, megítélésének változásait, illetve a hozzá kapcsolódó szokásokat megismerve végigkövethetjük a magyar történelem alakulását, sorsfordulóit.
Ennek apropóján rendezett vitaestet intézetünkÜnnep és kultuszcímmel a Püspöki Palotában Székesfehérváron augusztus 11-én csütörtökön 18 órakor. Az est moderátora Csurgai Horváth József, a Városi Levéltár és Kutatóintézet igazgatója, intézetünk tudományszervezési igazgatója, akinek beszélgetőpartnerei: Mózessy Gergely a Székesfehérvári Püspöki és Székeskáptalani Levéltár igazgatója és Porogi András, intézetünk tudományos munkatársa volt.
Az est folyamán olyan kérdésekre keresik a választ a beszélgetőpartnerek, mint:
Miért augusztus 20-án ünnepeljük Szent István királyt? Hogyan függ össze Nagyboldogasszony és Szent István király ünnepe? Hogyan változott az ünnep tartalma, miként módosultak rítusai csaknem 950 év alatt? A történelem során milyen viták kísérték augusztus 20-át? Mióta van Szent Jobb körmenet, és milyen időszakokban volt tilalmas? Hogyan viszonyult a mindenkori magyar állam augusztus 20-hoz, illetve Szent István király ünnepéhez? Milyen szálakkal kötődik az ünnep Székesfehérvárhoz? Hogyan emlékeztek és emlékeznek meg külföldön szent királyunkról?
Az esemény helyszíne:A Székesfehérvári Püspöki palota díszterme. 8000 Székesfehérvár Városház tér 5.
Az esemény időpontja:2022. augusztus 11. (csütörtök) 18 óra.
Az eseményről aszekesfehervar.huoldala is hírt adott, amelyide kattintvaolvasható el.