USA 250: Amerika fényben és árnyékban – A Rubicon Intézet konferenciája

A Rubicon Intézet a Függetlenségi Nyilatkozat 250. évfordulója, valamint az alkalomra kiadott, az Egyesült Államok történetével foglalkozó dupla Rubicon-szám, a Fény és árnyék – USA 250 megjelenése alkalmából rendezte meg a konferenciát. Az eseményre 2026. július 18-án került sor a MagNet Andrássy úti közösségi házának előadótermében, amelyet zsúfolásig megtöltöttek az érdeklődők.

Rácz Árpád, a Rubicon történelmi magazin alapító főszerkesztője köszöntötte a megjelenteket. 

Ezután Jeffrey Adler, az Egyesült Államok nagykövetségének sajtó- és kulturális tanácsosa mondott rövid megnyitóbeszédet. Köszönetet mondott a Rubicon Intézetnek, különösen Rácz Árpádnak, Szalai Zoltánnak, valamint az intézet munkatársainak, hogy az Egyesült Államok 250. évfordulója alkalmából megrendezték ezt a konferenciát.

Az ünnep alkalmat ad a visszaemlékezésre, a 250 évre, ami nagyszerű teljesítményeket, de rengeteg kihívást is hozott – mindig meg kellett találni az utat az ideálok és a realitás között. A Függetlenségi Nyilatkozat és az alkotmány értékei a szabadság, az igazságosság, az egyenlőség a jogállamiság ma is aktuálisak, ugyanakkor ezeket az értékeket időről időre újra kell definiálni. 

Jeffry Adler megemlékezett azokról a magyarokról, akik hozzájárultak az USA történelmének alakításához; tanárokról, tudósokról, Kovács Mihályról, aki a polgárháború idején megteremtette az amerikai lovasságot, illetve az amerikai film nagyjairól, William Foxról és Adolph Zukorról. A történelem nemcsak visszaemlékezés, hanem folytonos beszélgetés arról, kik vagyunk, mit csinálunk, milyen értékeket vallunk és kik lehetünk. Ezt a szellemiséget tükrözi a Fény és árnyék cím is, és ezt testesíti meg ez a konferencia – zárta beszédét Jeffrey Adler. 

Rácz Árpád bevezetőjében a Rubicon magazin Fény és árnyék – USA 250 számát mutatta be. Mit kell elmondani Amerikáról? – tette fel a kérdést. 

A Fény és árnyék nem ünnepi album, de nem is vádirat. Amerika nagy történelmi ígéret – az amerikai történelem annak a története, hogy ezek az ígéretek kikhez jutottak el, kiket zártak ki belőlük, és kik kérték ezt számon. Nem akartuk 250 év történetét egy lineáris elbeszélésbe zsúfolni – hangsúlyozta Rácz Árpád –, ehelyett azokat a pontokat kerestük, ahol Amerika a legélesebben mutatja meg önmagát; egy értelmezési tablót alkottunk, ahol a nagy témák egymás mellé kerülnek. Olyan témákról írtunk, amelyekben Amerika történetének alapvető kérdései összpontosulnak, ezért szerepel írás az alapításról, az alkotmányról, a rabszolgaságról, a rekonstrukcióról, a vadnyugatról és az őslakos-indián nézőpontról, Hollywoodról, a polgárjogi mozgalomról és a 66-os útról mint az amerikai élet metaforájáról. 

Ha csak a fényt látjuk, nem érjük a szenvedést, az erőszakot, az ellentmondásokat; ha csak az árnyékot, nem értjük, hogy Amerika miért tudott nemzedékeken át vonzerőt gyakorolni a világra, miért tudtak az amerikai eszmék más országokban – így az előadó ifjú korában  Magyarországon – is reményt kelteni, miért tudott Amerika újra és újra saját ígéreteire hivatkozva megújulni. 

Nem az volt a kérdésünk, hogy Amerika jó vagy rossz – a történelem ennél komolyabb műfaj – a kérdés inkább az volt, hogyan lehetett egy ország egyszerre szabadság-ígéret és birodalmi hatalom, önkritikus demokrácia és mélyen megosztott társadalom, vonzó kulturális minta és vitatott nagyhatalom. Ezért Amerika története nem lezárt tanulságok gyűjteménye, hanem vita arról, hogy mit jelent szabadságban, jogokban, hatalomban, közösségekben és felelősségben gondolkodni.

Hahner Péter, a Rubicon Intézet főigazgatója A Függetlenségi Nyilatkozat és az alkotmány. A hatalom féken tartásának művészete című előadásában az amerikai kétpártrendszer születésének körülményeit vázolta fel. 

A 18. században az észak-amerikai gyarmatokon élők a világ legmagasabb életszínvonalán éltek, nem ismerték az éhínséget, kevesebb adót fizettek, és szélesebb választójoggal rendelkeztek, mint a britek. Éppen emiatt, a szabadságuk védelmében lázadtak fel, amikor a brit kormányzat új adók bevezetését javasolta. A Jefferson által megfogalmazott Függetlenségi Nyilatkozat az emberi egyenlőség és szabadság dokumentuma –, ugyanakkor nincs szó benne a szabadság korlátairól.

A függetlenség kivívását követően azonban az Egyesült Államok számos olyan problémával szembesült, amely kívánatossá tette egy erős központi kormányzás létre hozását, emiatt fogadta el a Kongresszus az USA alkotmányát. Ennek nyomán szakadt két pártra az amerikai politikai elit. Az egyik oldalon a John Adams és Alexander Hamilton fémjelezte federalisták voltak, akik  elengedhetetlennek tartottak egy erős központi kormányzatot és az ipari fejlődésben látták Amerika jövőjét. Velük szemben Jefferson – aki a kormányokat általában zsarnokinak tartotta –, illetve követői álltak, akik a minél kisebb államban látták a szabadság megvalósulásának garanciáját; ők hozták létre a Demokrata Republikánus Pártot. 

Adams elnökségének federalista túlkapásait Jefferson republikánus elnöksége visszafordította, ám a központi állam leépítése, az adók eltörlése kiszolgáltatottá tette az Egyesült Államokat, amely csaknem hadsereg nélkül volt kénytelen háborúba bocsátkozni 1812—1815 között a britekkel. A politikai küzdelem végső tanulsága az volt, hogy Amerika fejlődéséhez éppúgy szükség van erős államra, szilárd pénzügyi rendszerre és ütőképes hadseregre, mint az egyének szabadságának érvényesülésére és a kormányzattal szembeni bizalmatlanságra. Az Egyesült Államok későbbi története ennek a kettős hagyománynak a létjogosultságát igazolta. 

Suszta Laura Őslakos népek. Az őslakos szuverenitás átalakulása az Egyesült Államok történetében című előadásában az amerikai őslakos népek szempontjából mutatta be az USA 250 évét, illetve az azt megelőző évtizedeket. A felfedezők Amerikában nem üres lakatlan területet találtak, hanem egy több száz nemzetből álló virágzó őslakos kultúrát. A találkozás az őslakosok számára tragikus eredménnyel járt; az Európából behurcolt járványok megtizedelték a népességet, a hódítók földéhsége pedig időről időre erőszakba torkollott.

A 18. században a legnagyobb őslakos szerveződés a hat nemzetet tömörítő Irokéz Konföderáció volt, a brit gyarmatok velük kötötték meg és ápolták a Covenant Chain-nek nevezett megegyezést, ám ez sem volt mentes a konfliktusoktól. Az őslakosok átengedett területeit a britek saját kizárólagos tulajdonukként kezelték, míg az őslakos közösség használati jogban és közös hozzáférésben gondolkodott. A hétéves háború, majd a függetlenségi háború megosztotta a konföderáció népeit, a George Washington utasítására megindult Sullivan-expedíció pedig falvak felégetésével és termőföldek elpusztításával menekülésre késztette az irokéz közösségeket. 

Az Egyesült Államok megalakulását követően az őslakos szuverenitásért folytatott küzdelemnek két útja figyelhető meg: az aktív katonai, illetve a passzívabb kulturális ellenállás. A meg-megújuló fegyveres összecsapások hoztak őslakos sikereket – a legnevezetesebb ezek közül az 1876-os Little Bighorn-i győzelem – ám az amerikai csapatok erőfölénye miatt a 19. század végére a fegyveres ellenállás elenyészett. A kulturális út egyik nevezetes epizódja a cseroki közösség kísérlete volt a cseroki írás és sajtó, valamint a modern állam megteremtésére. Jóllehet 1832-ben a Legfelsőbb Bíróság kimondta, hogy a cseroki területek lakói külön politikai közösséget alkotnak, ám a gyakorlatban ez a szuverenitás nem tudott érvényre jutni.

Az 1830-ban a Kongresszus által elfogadott indiánkitelepítési határozat értelmében a Mississippitől keletre élő őslakosokat nyugatra telepítették. Az embertelen körülmények között folytatott akció több ezer cseroki életébe került. Az erőszak utolsó nagy megnyilvánulása volt a Wounded Knee-i mészárlás, amikor az amerikai katonák mintegy 150-300 lakota őslakos férfit, nőt és gyermeket lőttek le.

A 20. századra a rezervátumokba kényszerített őslakosok ellentmondásos helyzetbe jutottak. A rezervátum az őslakos-történelem paradoxona lett: egyfelől a kiszorítás, a kényszerítés és az állami felügyelet tere, másfelől a túlélés és a kultúra megőrzésének a kerete, ahonnan a modern őslakos-önrendelkezés újra megszólalhatott.

Hollywood. Az álomgyár anatómiája címmel Rácz Árpád tartott képekkel gazdagon illusztrált előadást. Hollywoodot a kívülről jöttek építették a semmiből, többnyire Kelet és Közép-Európából, leginkább az Osztrák-Magyar Monarchiából kivándorolt zsidók, akik az amerikai vállalkozók szemében lenézett szórakoztatásban, a filmben meglátták az üzleti lehetőséget. Nemcsak filmet gyártottak, de Amerika önképét és álmát is megfogalmazták, és talán éppen kívülállásuk miatt tudták ezt megtenni.

Köztük számos magyar származású is volt, a stúdió alapító mogulok között Cukor Adolf (Adolph Zukor), akinek vállalkozásából jött létre a Paramount, vagy Fried Vilmos, akit Wiliam Foxként ismer a filmvilág. A rendezők között a Janovics Jenő kolozsvári filmgyárából kikerült Kertész Mihály vagy Korda Sándor, a színészek közül pedig a legendássá vált, magyar akcentussal beszélő Drakula, Lugosi Béla lett világhírű. 

Bódéból, fészerből indul a filmgyártás és a filmeket kezdetben az 5 centes nickelodeonnak nevezett mozikban játszották a nagyvárosi munkásnegyedekben. Ám a stúdiótulajdonosok, Hollywood moguljai a gyártás mellett saját kezükben tartották a forgalmazást és a mozikat is, ez volt kezdetben a filmipar fejlődésének az alapja. A húszas évek közepétől tudatosan növelték a film presztízsét, a középrétegek számára filmszínházakat nyitottak, 1927-ben megalapították a tekintélyt adó akadémiát, és megalkották az Oscar-díjat, amivel Hollywood önmagát ünnepelte; az álomgyár saját álmait díjazta.

Rácz Árpád röviden bemutatta a filmipar néhány nagy mogulját, majd végigtekintett néhány ikonikus hollywoodi filmen, arra keresve a választ: milyen Amerika képet láttak és láttattak Hollywoodban? Az 1915-ös Egy nemzet születése egyszerre mítosz és ellenmítosz a rasszista Amerikáról; a Custer utolsó csatája a vereségből is dicsőséges legendát teremtett. A számos magyar közreműködőt felvonultató 1942-es Casablanca főhőse Humphrey Bogart feladja semlegességét, hogy végül a jó ügy mellé álljon, morálisan igazolva az Egyesült Államok világháborús szerepvállalását. A Sunset Boulevard már az álomgyár árnyékát mutatja be: „Én nagy vagyok, a filmek lettek kicsik! – mondja a film főhőse. Amerika sötét oldalát mutatta az 1951-es A vágy villamosa Elia Kazan rendezésében. Ő az egyik főszereplője az ötvenes évek hollywoodi politikai tisztogatásának. 1952-ben az Amerika-ellenes tevékenységet vizsgáló bizottság előtt – hogy magát mentse – megnevezett több kommunista-gyanús hollywoodi művészt, akiknek ez kettétörte a karrierjét. Arthur Miller nem mondott neveket, helyette megírta a Salemi boszorkányokat párhuzamot vonva a mccarthyzmus és a 17.századi boszorkányüldözés közé.

Végül az előadó bemutatta az amerikai zászlót, amely Peter Fonda dzsekijének hátára varrva szerepelt az Easy Rider című filmben. A 66-os úton motorozó hős az országút vándora; hátán a zászló egyszerre az őszinte nemzeti hit és annak kigúnyolása, fény és árnyék. A film végén a hős halála az amerikai álom végét jelképezi, ám ez Hollywood és az amerikai kultúra ereje, hogy képes nemcsak a fényt, de saját vitáit, lázadásait, önkritikus képeit is kulturális vonzerővé alakítani. 

Szilvay Gergely A rekonstrukció. A legyőzött Dél és az amerikai újraalapítás válsága című előadásában az Egyesült Államok déli államainak polgárháború utáni viszonyairól, a rekonstrukció (1865—77) időszakáról beszélt. 

A polgárháború valójában az Unió egységéért robbant ki, és csak a háború derekán vált meghatározóvá a rabszolgaság kérdése, mint a háború erkölcsi igazolása. A polgárháborút követően ideiglenesen a győztes Észak korlátozta a déli államok és polgárainak jogait. A rekonstrukció első időszakában mind Lincoln elnök, mind az őt követő Andrew Johnson a déli államok polgárainak hűségesküjét szabta feltételül ahhoz, hogy ezek az államok ismét teljes jogú tagjai lehessenek az Uniónak és létre hozhassák kormányaikat. 

Ugyanakkor a déli államokban a rabszolgafelszabadítást követően a Black Codes törvényekkel korlátozták a feketék jogait. Például Mississippiben elismerték tulajdonjogukat, perképességüket, de nem kaptak szavazati jogot és tiltották a fehérekkel való házasságot.

A kongresszus republikánus többsége az elnököknél szigorúbbnak bizonyult, 1868-ban elfogadták a 14. alkotmánymódosítást, ami állampolgári jogokat adott az egykori rabszolgáknak, kimondta a törvény előtti egyenlőségüket, illetve a lázadók kizásárását a hatalomból (ez a déli konföderációs vezetőkre vonatkozott). Ettől kezdve az alkotmánymódosítás elfogadását szabták feltételül a volt konföderációs államoknak az Unióba való visszafogadásra. A déli államok erre nem voltak hajlandók, ezért a polgári kormányaikat a republikánus kormányzat eltávolította és katonai kormányzást vezetett be ezekben az államokban. Az 1876-os elnökválasztás hozott fordulatot, a republikánusok kompromisszumra kényszerültek: a déli demokraták elfogadták elnöknek a kétes módon megválasztott republikánus Hayes-t, cserében a hadsereg kivonult Délről és visszatérhetett a demokrata polgári kormányzás. Jóllehet a déli államokban elfogadták a polgárjogi törvényeket és a 14. alkotmánykiegészítést, de felszabadulva a katonai nyomás alól kialakították a feketékkel szembeni szegregáció és jogfosztás rendszerét.

Magyarics Tamás A washingtoni mocsár címmel adott elő. Washington, a város valóban mocsárra épült, poros, rossz levegőjű város volt, ám ez az adottság metaforává vált, a szövetségi állam elitjének kártékony hatalmát szimbolizálta. Már igen korán megjelent az ellentét az erős központ hívei és ellenzői között, míg Hamilton az erős szövetségi kormányzat és a központi bank híve, addig Jefferson ellenezte azt. A keleti parti családok, a virginiai elit befolyásáról árulkodik, hogy az első hat amerikai elnök közül négy virginiai volt. 

A központi hatalommal szembeni bizalmatlanság, az elitellenesség kezdettől fogva jelen volt az amerikai politikában. Az első nagy lázadás a washingtoni mocsár ellen az 1824-es jacksoni forradalom volt, de a 20. század második felének és a 21. századnak az elnökei is jobbára Washington ellen indultak.

Az első világháborútól indul el a szövetségi kormányzatnak mint hatalmi központnak a növekedése; Washington időről időre magához vont hatásköröket, a folyamatnak új lendületet adott a New Deal és a hidegháború időszaka is. Ma már több millió ember dolgozik a kormánynak.

Sokan felléptek Washington megerősödése ellen. A Legfelsőbb Bíróság például megsemmisítette a New Deal számos intézkedését, Rooseveltnek pedig az a terve, hogy a 70 évesnél idősebb bírákat nyugdíjba küldje, még a saját pártjában sem kapott támogatást. Ugyancsak a keleti parti elittel szembeni törekvésnek tekinthető a mccarthyzmus. Kennedy a keleti parti egyetemekről a Fehér Házba gyűjtötte a tojásfejűeket, akik aztán belesodorták az országot a vietnámi háborúba. Utóda, Johnson mint az elit által lenézett egykori texasi általános iskolai tanár gyorsan megszabadult a gyakorlati kérdésekben haszontalan tudósoktól. Az elnökök ezután is Washington ellen indultak – Nixont is a mocsár buktatta meg –, de Washington ellen indult Carter, Reagan, Clinton, Obama és legutóbb Trump is, aki megígérte a washingtoni mocsár lecsapolását. Közben azonban egy új elit is kinőtt: a hightech, emberei a hírszerzés és a média befolyásos vezetői fontos hatalmi tényezők lettek, jóllehet a hatalmuk forrását hiába keresnénk az Egyesült Államok alkotmányos berendezkedésében.

Végül Hahner Péter A Vadnyugat varázsa. Fény és árnyék; az amerikai önteremtési mítosz című előadása zárta a konferenciát. Európában ritka – a szörnyű diktátorokat kivéve –, hogy egy jelentős tetteket végrehajtó emberből már életében legenda legyen, különösen az, hogy még saját magát is eljátssza a színpadon. Amerikában ez másként történt: az írók, újságírók és színházigazgatók nem várták meg a hőstettet sem, hanem a közönségigény kiszolgálására maguk nyilvánítottak hősnek valakit.

Az előadó bemutatott néhány vadnyugati legendát, akikből már életükben legendás hőst faragott a média és a közvélemény. Daniel Boone vadász és nyomkereső, aki utasokat kalauzolt át a Cumberland-hágón egyszerű ember volt. Kalandjai számos kiadásban és nyelven jelentek meg. Ő maga a képzelet művének minősítette ezeket az írásokat, ám ez mit sem ártott hírnevének, róla mintázta Cooper híres Bőrharisnya regényeinek hősét.  Davy Crockett a határvidék nagyszájú hőse volt, aki színházban láthatta viszont a róla szóló színdarabot, ami annyira megtetszett neki, hogy ezután a színész jelmezéhez hasonló ruhákban járt. A katonáit Little Bighornnál felelőtlenül halálba vezető Custer alezredesből felesége könyvei csináltak nemzeti hőst, a számtalan kegyetlen rablógyilkosságot végrehajtó Jesse Jamest pedig a Déllel rokonszenvező sajtó emelte a jenkik által üldözött Robin Hood-i legendává.  

Leginkább Buffalo Bill sorsában fonódott össze a mítosz és a valóság. Volt áruszállító, prémvadász, aranyásó, nyomkereső, bölényvadász, és indiánok elleni harcokban is részt vett. Könyvet, majd színdarabot írtak róla, amelyben ő maga játszotta el saját magát. Ősztől tavaszig színházban játszott, nyáron nyomkereső, illetve fegyveres volt a hadseregben. Vadnyugati showműsorokat szervezett saját főszereplésével, munkát adott az indiánoknak, és bejárta velük Európát; Ülő Bika is nagyon jól keresett nála. Filmeket is készített, ezekben szintén önmagát alakította, miközben igazi cowboyok és indiánok játszották el az eredeti helyszíneken az amerikai történelem híres epizódjait.

Az amerikaiaknak a 19. században ugyanúgy meg kellett teremteniük a hőseiket, és fel kellett építeniük saját identitásukat, mint az európaiaknak. Csakhogy Európa ehhez sok évszázados történelmi múltra támaszkodhatott, az amerikaiak viszont kénytelenek voltak a közelmúlt vagy a kortárs személyiségeiből legendát faragni. Persze az ősi európai hagyomány jelentős részét is a 19. században fedezték fel vagy alkották meg. Nevethetünk Amerika 19. századi hősein, de inkább az európai mítoszokat kellene megvizsgálnunk, mert valójában ezekben is hasonlóképpen fonódik össze legenda és valóság, mint Buffalo Bill életében – zárta előadását Hahner Péter.