A második világháború után kezdődő kommunista diktatúra vezetője, Rákosi Mátyás ismert és hírhedt alakja a magyar történelemnek. Életének korábbi időszaka viszont kevésbé ismert, pedig már 1919-től kezdve folyamatos szereplője volt a hazai politikai életnek, és többször vendége a börtönöknek. A Horthy-korszakban sokkal jobban bántak vele, mint ő maga 1945 után politikai ellenfeleivel.

Rákosi már a Tanácsköztársaság idején vezető kommunista funkcionárius volt. Ott volt az 1919 februárjában letartóztatott kommunista vezetők között, és részt vett a börtönben kitervelt puccs végrehajtásában, amely első alkalommal juttatott hatalomra vörös diktatúrát hazánkban. A dicstelen 133 nap idején volt a szociális termelés népbiztosa, a déli fronton politikai komisszár, a végén pedig a Vörös Őrség parancsnoka. Először Ausztriába, majd onnan történt kitiltása után a Szovjetunóba emigrált az 1920-as években. 

A gyászos emlékezetű Magyarországi Tanácsköztársaság után hatalomra kerülő ellenforradalmi rendszer szabályozni kívánta a politikai pártok működését. Ennek fő célja a diktatúra megismétlődésének elkerülése volt. 1921-ben, a Teleki-kormány idején vezették be a – mind a szélsőbal, mind a szélsőjobb ellen alkalmazható – állami és társadalmi rend hatályosabb védelméről szóló III. törvényt, az úgynevezett rendtörvényt. A 133 napig tartó véres proletárdiktatúra tapasztalatai után jogos társadalmi igény volt arra, hogy az állami szintre emelt terror eszköztárával operáló politikai kommunista párt ne működhessen Magyarországon. Az emigrációba kényszerült Kun Béla és társai hiába próbálkoztak a visszatéréssel, a politikai hatalomátvétellel az 1920-as évek elején, kísérleteik teljes kudarcba fulladtak. Lenin és a szovjet testvérpárt – a Kominternen keresztül – arra ösztönözte őket, hogy egy zárt, illegális és titkos bolsevik szervezetet hozzanak létre. Azaz csak megbízható elvtársakat vártak maguk közé, akik nem ismerik el az érvényben lévő alkotmányos rendet. Valójában ez adta a jogosságát a rendtörvénynek és a kommunisták elleni fellépéseknek a Horthy-korszakban. 

Tagjaik illegális propagandát folytattak, beépültek a szakszervezetekbe és a szociáldemokrata pártba. Az ide beépült Vági István megalapította a Magyarországi Szocialista Munkáspártot (MSZMP), amely néhány hónapig legális keretek között működhetett, és összefogta a különböző területeken működő párttagokat.  Ennek kívánt az élére állni a Szovjetunióból 1924-től kezdve egyre gyakrabban titokban hazalátogató Rákosi Mátyás. 

Rákosi a múltja miatt tekintélyes kommunista vezetőnek számított. Külföldi emigrációja révén kimaradt a népbiztosok peréből. 1925-ben azonban kommunista mozgalom szervezésének gyanújával letartóztatták. Olyan illusztris társaságba került, mint Vas Zoltán, Hámán Kató, Vági István vagy Őry Károly (összesen 52 vádlott volt). Nagyon érdekes, hogy ekkor egyáltalán nem került elő a Tanácsköztársaságban játszott szerepe, sőt a statáriális eljárás helyett rendes bírói eljárásban ítélték el. Közkeletű magyarázat szerint a konszolidációra törekvő Bethlen István miniszterelnök ekkor már kerülte a megtorlásokat. Valószínűleg ezért választottak más vádpontokat, és nem a Tanácsköztársaságban betöltött szerepét állították a per középpontjába. Arról nem beszélve, hogy olyan nagy volt a peranyag, hogy egy statáriális bíróság nehezen tudta volna ezt a rendelkezésére álló idő alatt áttekinteni. 

Tehát csak az 1924–1925-ben betöltött szerepét vizsgálták az eljárás során, de Rákosi nem kapott szót. A vádeljárás bizonyította, hogy Rákosi részt vett a Kommunisták Magyarországi Pártjának megszervezésében 1925. augusztus 18–20. között Bécsben, az újjáalakuló kongresszuson. Mint vezető irányító útmutatást és utasításokat adott a Budapestről érkező szociáldemokrata, szocialista résztvevőknek (Gőgös Ignác, Őry Károly, Hámán Kató). A pártszervezeti és fegyelmi szabályzatról is előadást tartott, valamint az irányító „hármas bizottság” tagja lett. Több alkalommal propaganda-tanfolyamokat is szervezett Bécsben a Magyarországi Szocialista Munkáspárt tagjai részére. Braun Vilmos álnéven 1924. december 21-től több alkalommal Magyarországon járt, hogy tájékozódjon a szociáldemokraták és a szakszervezetek körében, az üzemekben és a gyárakban. Közokirathamisítást követett el. Mindez alapot adott arra, hogy végül az 1925. november 16-tól 1926. augusztus 4-ig tartó perben nyolc és fél év fegyházbüntetésre ítélték az állami és társadalmi rend felforgatására irányuló tevékenysége – az 1921. évi III. törvény alapján – és közokirathamisítás miatt.

A Vácon és Szegeden letöltött büntetése végén ismét vádat emeltek ellene, és 1934–1935-ben immár az 1919-es szerepe miatt került bíróság elé. A per végén életfogytiglani fegyházbüntetéssel sújtották lázadás, felségsértés, gyilkosság jogcímén. Rákosi soha nem ismerte el bűnösségét és felelősségét. Az 1919-es Forradalmi Kormányzótanács jegyzőkönyveit nem fogadta el hiteles bizonyítéknak, és általában arra hivatkozott, hogy nem volt jelen a kérdéses döntések meghozatalakor, vagy nem tudott arról, hogy a vádban emlegetett esemény megtörtént. Vádolták 25 és 200 koronás bankjegyek hamisításával is, de végül elévülés miatt ezen vádpont alól felmentették. A szegedi Csillagbörtönben Szálasival együtt ült, akit ugyanúgy a rendtörvény miatt zártak börtönbe.

Végül 1940-ben nem kegyelemmel, hanem egy eljárásjogi hiba miatt szabadult. Elsőfokon nem foglalták összbüntetésbe a büntetési tételeket, így a védőügyvédeknek volt lehetőségük beadványaikkal mérsékelni az ítéletet.  Ezek hatására a Kúria az életfogytig tartó büntetést (második per) 15 évre módosította, amit az 1925–1940 között eltöltött börtönéveket figyelembe véve kitöltöttnek vettek. Így 1940. október 30-án a Szovjetunióba távozhatott a cári csapatok által 1849-ben, a szabadságharc végén zsákmányolt 50 db honvédzászlóért cserébe. Ráadásul ekkorra Magyarország és a Szovjetunió kapcsolata normalizálódott, a Molotov–Ribbentrop-paktum némileg talán javította a Szovjetunió megítélését, és a németek se tekintettek rosszallóan a cserére. Horthy is meg akart szabadulni egy veszélyes kommunista felforgatótól, hogy Magyarországon ne politizálhasson.

Az 1925-től induló büntetés-végrehajtási eljárás során alakult ki a harcos kommunista imázsa, a börtönévek alatt vált világszerte ismertté, és sajátos módon a börtönévek védték meg a sztálini tisztogatásoktól, amelyek során Kun Bélát is kivégezték. A börtönben erősödhettek fel gyanakvó és konspiráló, diktátorhoz illő jellemvonásai, miközben a valóságos élettől távol elvesztrette realitásérzékét, józan ítélőképességét. A fegyházban végül képzett, elhivatott, elismert és potenciális kommunista vezetővé érett.