Jókai élete – Magyarország 19. századi regénye

2025.02.18.

Szarka László

Most, hogy szerte a világon a magyar nyelven olvasni tudók jelentős része a Jókai emlékév alkalmából vélhetően belelapoz a neves szerző valamelyik – számára kedves – írásába, jó tudni, hogy vannak még élő és erős kapcsaink a 19. századi magyar világgal. Érdemes végiggondolni, hogyan vált az 1848-ban megszületett  polgári magyar nemzet születésének bölcsőjévé a korabeli magyar irodalom. A Kazinczyék által cizellált magyar népnyelvet használó Kölcseyék, Vörösmartyék, s mindenekelőtt Petőfi versei és Jókai regényei úgy tudták megszólítani a kortársakat, hogy a reformkor, a forradalom és a kiegyezés utáni modernizáció nagy teljesítményeinek, ellentmondásos, konfliktusos történeteinek a résztvevői számára megerősítést és biztatást, Világos után pedig a tömeges meghasonulás helyett a kibontakozás lehetőségét kínálták.

Hogyan kapcsolódik össze Jókai életútja Komárom városával? Miért nevezhetjük nyugodtan az életét Magyarország 19. századi regényének? Miképpen zajlott születésének centenáriumi ünnepsége Csehszlovákiában?

Jókai Mór Forrás: Wikimedia Commons

Jókai és Komárom

Az ógyallai kisnemesi családból származó, 1810 körül Komáromba beköltöző Jókay Józsefnek, valamint Pulay Dávid, banai földbirtokos lányának, Pulay Máriának a házasságából 1812 és 1825 közt öt gyermek született: Károly, Eszter, majd a csecsemőként elhunyt két Lajos, s végül 1825. február 18-án Móricz. A családfő ezt a nevet a sikeres jogászként, lelkes történelem- és irodalombarátként ismert Benyovszky Móricz tiszteletére választotta fiának, aki azonban majd húsz év múlva, a pápai iskolában barátjává lett Petrovics Sándor rábeszélésére módosította azt Mór-ra.

Az 1763-as és 1810-es földrengések pusztításait éppen kiheverő,  korabeli közel húszezres lélekszámú Komárom szabad királyi város a reformkori Magyarország fontosabb gazdasági és kereskedelmi központjai közé tartozott. Péczelyék Mindenes Gyűjteménye, a bencés gimnázium kiváló tanárai – a történészek közül Pray György, Katona István, vagy  a nyelvész Czuczor Gergely és Révay Miklós –, a református kollégium nem kevésbé színvonalas ténykedése vagy a szülővárosának több ezres könyvtárat ajándékozó Kultsár István hatása Komáromot igazi művelődési központ rangjára emelte. Vannak olyan források, amelyek szerint a nagyszerűen szerkesztett Komáromi Kalendárium az ország legnagyobb, közel százezres példányszámban megjelent könyvének számított. Nemcsak Csokonai és Petőfi, hanem a kor magyar irodalmi világának akadémiai rangú alkotói, szerkesztői, így maga Vörösmarty Mihály, Bajza József vagy Vachot Sándor többször is megfordultak a városban.

A Jókay-család házai, így Jókai Mór szülőháza is mára az enyészeté lett, csak emléktáblák, illetve néhány megmaradt oszlop és ajtókeret őrzi a család polgári gyarapodását bizonyító belvárosi épületek emlékét.  És persze a Duna komáromi szigete – vagy ahogy a komáromiak hívták, a Szeget – ahol állítólag a budai útja során Ferenc József ifjú felesége, Sissi, először tette lábát magyar földre. Jókay József telkeket vásárolt a platánokkal, jegenyékkel szegélyezett szigeten, ahova a református iskola tanulójaként már csodagyereknek számító, verseket író Móricz szívesen vonult el a város elől. Cseregyerekként a pozsonyi evangélikus líceumban előbb németül, majd otthon, családtaggá lett tanítójától franciául, angolul és olaszul is megtanult.

1848 és ami utána következett

Történelemszemléletét, történelemhez való személyes viszonyának alapjait tehát már tizenévesen megalapozta. Életének és nemzedékének azonban kétségkívül az 1848-as forradalom és az áprilisi törvényekkel győzelemre vitt  polgári átalakulás vált meghatározó sorseményévé. Ezt ugyan közel két évtizeden át beárnyékolta a nemzetiségi polgárháborúval súlyosbított szabadságharc veresége, Világos és Arad tragédiája, de Jókai olvasatában a neoabszolutizmus sem lehetett képes arra, hogy az ország és a nemzet fejlődését visszafordíthassa. Jókai 1848–49 jelentőségét az emigrációban meghalt Kossuth Lajos 1894. áprilisi budapesti temetésén a forradalom kormányzóelnökének címezve így összegezte: „…az emberi és honpolgári jogokat kiterjesztetted Szent István birodalmának minden lakójára, nem válogatva nemzetiségben és hitvallásban, ki a honfenntartás és honvédelem terhét, az adófizetést és fegyverviselést […] közös kötelességül osztottad fel a haza minden lakójára: s a jogegyenlőség által a magyar nép millióiból magyar nemzetet alkottál s szilárd alapját vetetted meg a mai Magyarországnak.”

A szülővárosához – amelyhez a családi otthon, a szülők és a testvérek feltétlen tisztelete mellett – a Jókai-mitológiában fontos mozzanatnak számító 1849-es komáromi menlevél mítosza is tartósan odakötötte. A komáromi erődítményt átadásáról szóló 1849. szeptember 27-i megállapodás alapján a várőrség tagjai részére kiadott menlevél, a Geiletschein szabad elvonulást és büntetlenséget biztosított. Klapka György a várba menekült civileket az utolsó napokban honvédtisztté nevezte ki, s így ők is menlevélhez jutottak. Akiknek ez nem sikerült, és a szabadságharc napjaiban aktívan részt vettek Kossuth és Szemere oldalán a politikai küzdelmekben, könnyen nagy bajba keveredhettek. Jókai a szabadságharc leverését, Kossuthék menekülését, Görgei diktátori döntéseit Aradon élte át, utána pedig feleségével a Bükkben lévő Tardonán rejtőzködött. A legenda szerint vagy Károly bátyja, vagy pedig – ahogy 1855-től kezdődően maga Jókai emlékezett – a felesége, Laborfalvi Róza szerzett számára menlevelet, s így 1850-ben a „komáromi kapitulácionális geleitschein” védelme alatt hazatérhetett. A kérdést sok oldalról megvizsgáló Hermann Róbert egyértelműnek látja, hogy az egyébként Klapkával más ügyben levelet is váltó Jókainak nem volt menlevele, így az egyike annak a történetiségében igaz, a valóságban azonban nem vagy másként megtörtént Jókai-történeteknek, amelyek miatt Jókai Mór életét Magyarország 19. századi regényének is tekinthetjük.

Jókai minden üldöztetés és megpróbáltatás ellenére képes volt a saját sorsélményeit 1867 után világtörténeti magaslatból látni. A boldog békeévek hangulatával, a bécsi udvar politikájával – egyben a Habsburg-dinasztia tagjaival jó viszonyt ápolva – egyre inkább azonosult. S közben az országot, illetve a politika, a történelem és az irodalom határvidékeit bejárva hatvan éven át folyamatosan dolgozott. Száznál több regényben írta meg az újkori magyar múltat, a legjobb munkáiban saját életének nagy történeteit, s helyezte el bennük nemzedéke tapasztalatait és mindennapi hőseit.

A 100 éves évforduló

Születése centenáriumán nemcsak a trianoni ország ünnepelt. A megemlékezések részeként a központi csehszlovákiai ünnepségen Budapestről Császár Elemér képviselte a magyar irodalomtudományt, a pesti küldöttek többsége azonban dél-komáromi megemlékezésen vett részt. A Jókai Egyesület pompás – a netről ma szabadon letölthető – emlékkönyvet adott ki, amelyben rangos szerzők sorakoznak: például Berzeviczy Albert, a Magyar Tudományos Akadémia Sáros megyében született elnöke mellett az egykor harmincmilliós magyar nemzetről álmodó, német származású Rákosi Jenő, vagy az ugyancsak sváb családban született Herczegh Ferenc, a Horthy-korszak – népszerűségben Jókai babérjaira pályázó – írófejedelme. A trianoni határokon túlról pedig a pozsonyi Jankovics Marcell, a kassai Sziklay Ferenc mellett a régi és örök komáromiak – Takáts Sándor, Szijj Ferenc, Alapy Gyula, Fülöp Zsigmond.

Jókai örökségének súlyával, jelentőségével a cseh és a szlovák értelmiség is tisztában volt. A prágai Hradzsin lakója, Masaryk csehszlovák elnök például magyar nyelvű levélben üdvözölte az emlékezőket. A Prágai Magyar Hírlap beszámolója szerint Pozsonytól Ungvárig mindenütt tömeges rendezvényeken ünnepelték Komárom szülöttét. Tizenkét évvel később, a megkésett komáromi Jókai-szobor 1937. júniusi alapkőletételénél pedig maga Milan Hodža, csehszlovák miniszterelnök tartott egyórás magyar beszédet.